Friderikusz Sándort készítik a szereplésre. Púderoznak Fotó: MTI
A kereskedelmi csatornák már csak nyár végéig húzzák a folyamatosan csökkenő nézettséget produkáló kukkolóshow-kkal, és ha addig nem sikerül valami újat bedobniuk, komoly veszélybe kerülhet a költségvetésük. A közszolgálati tévék megreformálásával próbálkozók pedig a közéleti és politikai műsorok showm?fajba ültetésével vallottak kudarcot. Friderikusz Sándor új műsora, A szólás szabadsága alig ért el 700 ezer nézőt, mert jóval többen választották inkább az egyik kereskedelmi csatorna akciófilmjét a legutóbbi Friderikusz-adás sugárzásakor. A műsor a Nap-kelte stábjának támogatásával sem tudott fordítani a trendeken.
Németh Erzsébet kommunikációs szakértő meglepődve tapasztalta, hogy az első lezárása után mindkét kereskedelmi adó új epizódot indított a maga valóságshow-jával. Szerinte a nézők már az elsőnél elérkeztek a tűréshatárhoz, mely után már csak az határozta meg a két csatorna közti versenyt, hogy melyik mutatott több szexuális tartalmú jelenetet. A tabuk döntögetése ugyanis csak egy ideig érdekes, és utána nincs megállás: tovább kell relativizálni, hogy mit szabad és mit nem, a társadalmi normákat, az etikettet, ami egy idő után telítődést és kifulladást eredményez – véli a szakember.
"Még jobban belevájnak az emberek intim zónájába, még több megaláztatás, veszekedés, esetleg verekedés szükséges ahhoz, hogy szinten tartható legyen az érdeklődés. Nyilván mindkét produkció készített költség–haszon-elemzést, és rájöttek, hogy a legnagyobb kockázat abban van, ha úgy hagyják abba, hogy a konkurensük tovább folytatja. Ráadásul egy országban sem divat, hogy a két legnagyobb csatorna teljesen párhuzamosan fut ugyanazokkal a műsorokkal, ugyanolyan időben" – emelte ki Németh Erzsébet.
Tamás Pál szociológus szintén furcsállja, hogy a két élet-halál harcot vívó kereskedelmi televízió azonos műsorfajtával azonos réteget célzott meg. Szerinte a nézők elvesztésétől való félelem generálja azt a helyzetet, hogy egyikük sem meri abbahagyni, így egymás foglyaivá válnak, és közös spirálban zuhannak lefelé. Médiaelemző kollégái több konferencián is média-atombombának nevezték a valóságshow-k beindítását, ám mint kiderült, túl sokat vártak tőle. A csökkenő népszerűség okát a szociológus a kreatív csapatok bukásában látja, akik főműsoridőben hónapokon át erőltették az ügyetlen belső koreográfiával irányított, szerencsétlenül kiválogatott érdektelen személyiségeiket.
A hazai politikai élet megértését segítő, informatív, háttéranyagokat szemléző közéleti műsorok, köztük elsősorban a Friderikusz vezette új műsor fiaskóját Németh Erzsébet abban látja, hogy bizonyos etikai kérdéseket elsősorban egy kisebbség álláspontja felől igyekezett bemutatni. És mint mondja: "Az emberek nem szeretik azt nézni, amivel nem tudnak egyetérteni." Ráadásul a képzett vagy a hírekre éhesebb közönséget meg sem célozták, márpedig a meglepődést egy idő után a közömbösség váltja fel az emberekben, ha nem érzékelnek különbséget a reklám, a hír és a kukkolóshow-k között – állítja.
"Nem elég érdekes a magyar belpolitikai élet ahhoz, hogy érdemes legyen rajta izgulni. Pillanatnyilag békesség van, a kormány stabilan üli meg a lovat, az ellenzék önmaga újraszervezésével van elfoglalva. Miért izguljak én csúcsidőben két órát a képernyő előtt egy Friderikuszon?" – közelíti meg a kérdést máshonnan Tamás Pál. Úgy látja, hogy ha a magyar politikai életben félhéroszok vagy kentaurok küzdenének, akkor a kentaur anyagcseréje is érdekes lehetne, de a mai közéletben mondjuk tisztességes, derék, hétköznapi, igen középszer? emberek vannak a porondon, akik nem elég érdekes személyiségek ahhoz, hogy egy Friderikusz típusú showman felpolírozva bemutassa őket. Ettől pedig nemcsak a műsorvezető és a politikusok, hanem a nézők is frusztrálódnak, ami természetesen jelentkezni fog a nézettségi mutatókban – állapítja meg a szakember. Szerinte egyébként eleve furcsa módszertani kísérlet, hogy nem politikai újságírónak, hanem egy olyan showmannek adták oda az elvileg nem ebbe a kategóriába tartozó műsort, aki nem képes átugrani a saját árnyékát. Az érdektelen emberek körüli "intimpistáskodásból" nem lesz politika, sőt antiproduktív lesz a politika számára.
Tamás Pál az MTV reggeli műsoráról elmondta: a Gyárfás-féle produkció a magyar televíziózás legkeményebb diója. A Nap-kelte ugyanis az amúgy nem túlságosan érdekes politikusoknak szereplési lehetőséget biztosít, ezért nagy becsben áll a magyar politikai elit előtt jobb- és baloldalon egyaránt. Mivel a Parlamentben nem sokan nézik őket, örülnek a műsor nyújtotta széles nyilvánosságnak, így viszont a produkciós műhely sokkal inkább diktálhat a magyar politikai elitnek, mint bárki más. Ráadásul az elmúlt tíz évben ez a műhely lett a leginkább "balhékeverő" a nézettségért folyó óriási küzdelemben. Így aztán a Nap-kelte lényegében a
magyar politikai élet bábszínháza lett. Mivel azonban most békeidő van, a nézők inkább a gyerekneveléssel foglalkoznak – vélte a szociológus.
2003. 05. 09. (VII/19)
