Tocsik Mártát felmentették. Nem csalás, nem ámítás Fotó: MTI
"Ha megkérdeznénk az utca emberét, nyilvánvalóan igen érdekes véleményeket hallanánk a Tocsik-ügy megítélése kapcsán. Az igazság az, hogy a szakmai közvéleményben sincs közmegegyezés Tocsik Márta tevékenységének minősítéséről. A jog szerint lehet Magyarországon legálisan 800 millió forintot keresni. A kérdés persze megmarad: a közvélekedés ezt miként értékeli?" – magyarázta lapunknak Szi-kinger István a bűn társadalmi és szakmai megítélésének nehézségeit, különbségeit. Az ismert ügyvéd szerint az a gond, hogy a rendszerváltást követően nincs még kialakult, letisztult és cizellált értékrend.
Ennek többek között az az oka, hogy a Legfelsőbb Bí-róság, amely jogegységesítő határozataival ezt a cizellálást megtehette volna, túlterhelt volt, s ezért fontos kérdésekben előfordult, hogy elmaradt az iránymutatás.
A kérdés megértéséhez érdemes példaként a Büntető Törvénykönyv (Btk.) csalásról szóló passzusait elemezni: a csaló tévedésbe ejt, illetve tévedésben tart. Ha valaki azt mondja üzletpartnerének, hogy ez és ez a világ legjobb üzlete, akkor az állítás – mivel ezt nem lehet bizonyítani – csalásnak is bizonyulhat, pedig nem az, hiszen csak egy szófordulatról van szó. A hetvenes években az üzérkedést az alábbiak szerint definiálták: az üzér gazdaságilag indokolatlan közbenső kereskedést űz.
A kérdés csak az: mi az indokolatlan? Magyarán a jogszabályok általánosan fogalmaznak, a jogalkotó és a "felhasználó", azaz a bíró között vitatott értelmezések esetén a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása segíthet abban, hogy a bírói szabadság figyelembevételével kiszámítható legyen az ügyek szereplőinek az ítélkezés.
Szakemberek – köztük Szi-kinger István is – ezért tartják fontos lépésnek a hazai igazságszolgáltatás történetében az ítélőtáblák felállítását, mellyel tehermentesítik a Legfelsőbb Bíróságot (LB), így annak több ideje marad ilyen jogegységesítő iránymutatások kidolgozására.
A Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásával a közelmúltban mutattak be egy tanulmányt A bírósági ítélkezés feltételrendszere Magyarországon címmel, amely értékelte a bíróságok helyzetét. E tanulmány is kiemeli az ítélőtáblák felállításának fontosságát, mivel az Alkotmánybíróságnak az ítélőtáblák kötelező felállításáról szóló határozata hozzájárul a bíróságok alapvető politikamentességéhez.
A tanulmány ajánlásokat fogalmazott meg, elsőként a bíróságok költségvetési támogatása gyakorlatának változtatását javasolta. Az Országgyűlés az elmúlt években mindig 30-40 százalékkal kisebb összeget szavazott meg, mint amennyit a bíróságok önkormányzata, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) "kért". Ez a gyakorlat a bíróságok folyamatos alulfinanszírozását eredményezi, melynek következtében nincs pénz a kisegítő személyzetre, így a bírók sokszor munkaidejük jelentős hányadában nemcsak szakmai, hanem technikai jelleg? munkát is kénytelenek végezni.
A tanulmány ezt a jelenséget súlyosan elítéli: "Az elmúlt években tapasztalható volt a végrehajtó hatalom következetes beavatkozása a bírói szervezet költségvetésébe, ami a szervezet folyamatos alulfinanszírozását eredményezte: rontotta a bírói függetlenség objektív feltételeit és körülményeit."
Sándor Zsuzsa bírónő, a Fővárosi Bíróság sajtószóvivője lapunknak elmondta, hogy a rendszerváltás óta megsokszorozódott a peres ügyek száma. 2002-ben az összes bíróságra 1,2 millió ügy érkezett, vagyis – csecsemőket és aggastyánokat is beleértve – minden nyolcadik magyar ember pereskedik. Ehhez képest a bírák száma nem nőtt ilyen arányban, vagyis túlterheltek a bíróságok. Éves viszonylatban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon például a kétszázat is meghaladja az egy bíró kezén lévő esetek száma. Hogy az ügyek mennyire húzódnak el, a bírónő szerint rendkívül összetett kérdés, de az nyugodt szívvel kijelenthető, hogy még ilyen munkateher mellett is majdnem 90 százalékuk egy éven belül befejeződik. A média jóvoltából hírértékkel bíró ügyek a maradék tíz százalékhoz tartoznak, ráadásul többnyire bonyolultabb, nehezen megítélhető, nagy perekről van szó, melyeknek eredményes lezárását többek között a Btk. sorozatos módosítása sem igazán könnyíti meg.
Ezeket az adatokat alátámasztják a OIT statisztikái, melyek szerint 2002-ben is növekedett az ügyforgalom, de összességében 3,8 százalékkal csökkent a folyamatban lévő ügyek száma. A peres hátralékokon belül a hosszan tárgyalt perek csökkenése volt erőteljesebb.
Sándor Zsuzsa kifejtette: az uniós tendenciákat tekintve egyébként sem áll rosszul a magyar bíráskodás, hiszen míg nálunk a nagyszabású büntetőügyek 3-5 év alatt lezárulnak, addig a tagállamokban ez jóval hosszabb idő is lehet. Ugyanakkor az európai bíróságok nem enynyire túlterheltek, ebben azonban nagy szerepe van az adott országokban a bírók számának és az egy bíróra eső segítő személyek létszámának is. Hazánkban egy bíróra 1,2 kisegítő személy jut, az uniós átlag ezzel szemben 3-4 fő. Ezek egy része jogi végzettséggel rendelkezik, másik részük jogi asszisztens, melyből nálunk még csak most fog végezni az első évfolyam Kaposváron. Ha Magyarországon egy bíró munkaidejének nem csak 60 százalékában tudna tisztán a konkrét ügygyel foglalkozni, akkor sokkal hatékonyabban működnének a bíróságok, és az ügykezelés is felgyorsulna – állítja Sándor Zsuzsa. A költségvetési támogatás ugyan jobban is motiválhatná a joghallgatókat a bírói pálya választására, de meglepő módon még így is túljelentkezés van.
Ami a "Tocsik méret?" ügyeket illeti, a bírónő szerint nem igaz, hogy a kormányváltások befolyásolnák a bírói döntéseket, hiszen éppen Tocsik Márta esetében az első felmentő ítélet a Fidesz-kormány idején született. "Meggyőződésem, hogy az ítélkező bírát mélységesen hidegen hagyja, hogy milyen kormány van éppen hatalmon. Természetesen előfordulhatnak egymásnak homlokegyenest ellentmondó ítéletek az igazságszolgáltatásban" – vélekedik Sándor Zsuzsa, hozzátéve, hogy ha egy másodfokú bíróságnak nem lenne joga megváltoztatni egy első fokú ítéletet, akkor az egész jogorvoslati rendszer értelmetlenné válna. Ha nem lehetne továbblépni az első fok után, maga az állampolgár háborodna fel a legjobban – mondja –, mivel a számára kedvezőtlen ítélet után sehová sem fordulhatna a továbbiakban. Emellett a nagy figyelemnek örvendő ügyek között több olyan is volt, amely a bírói gyakorlatban előzmény nélküli, vagyis nem lehetett elővenni a Bírósági Határozatok Tárát és kikeresni egy már lezárt hasonló esetet.
További probléma lehet – és a társadalmi felháborodást valójában ez a tényező váltja ki –, hogy szép számmal vannak olyan perek, amikor egy erkölcsileg mélységesen elítélendő cselekedet jogilag kikezdhetetlen és megfoghatatlan. Ugyanis egy ország éppen hatályban lévő jogszabályai soha nem teljesen azonosak az aktuális erkölcsi felfogással, a bíró dolga pedig a jogszabályok alkalmazása, és az erkölcsi mércét maximum a büntetés kiszabásánál veheti figyelembe – teszi hozzá a bírónő.
2003. 04. 18. (VII/16)
