Sok tüntetést megjárt transzparens. Cipőt a cipőboltból, zászlót a kölcsönzőből Fotó: mtI
Tíz perc múlva dél. A Fideszben divat lett a népzene, most is az szól, ha becsukom a szemem, úgy érzem, mintha táncházban lennék. Ha viszont kinyitom, úgy, mintha a Spartacus söröző teraszán. És ez az utóbbi több, mint érzés, mert tényleg a Spartacus söröző teraszán ülök, légvonalban harmincöt méterre a közelgő gyülekezés-megemlékezés epicentrumától. Osztályrészem fény- és szélárnyék és párolgó kapu-
csínó: ezek már tényleg európai munkafeltételek.
Taxi érkezik, több köteg újsággal, pontosabban az Utolsó figyelmeztetés nevezet? Fidelitas-kiadvánnyal. Magyar Demokrata fekete-fehérben. A hasábokon Medgyessyt vágják, ez a dolguk. Vált a zene, most Liszt, és lassan a show is kezdetét veszi: szivárogni kezdenek a "kisebbségbe" szorult Fidesz-frakció tagjai. Különös ismertetőjelük egy-egy szál fehér margaréta a kézben. Plusz kokárda, plusz csalódott arcberendezés. Pedig az ezüst is szépen csillog, ráadásul igazából ők győztek, csak hát a sors meg a parlamenti matematika kiütötte a kezükből – na nem a margarétát, hanem – a kormányzás eszközét. Ezt a kiütős részt nem én találtam ki, Pokorni Zoltántól származik. Ő beszél ugyanis, lényegében Orbán Viktort és múlt heti önmagát ismételve. Hogy tudniillik meg fogják védeni a Szent Koronát meg a Terror Házát, meg a Széchenyi tervet. De ki védi meg a bányákat? – villan át agyamon, ezt a témát azonban nem érinti a pártelnök-frakcióvezető. Valaki fokhagymás raviolit rendel, az illat betölti a teraszt, Pokorni arról beszél, hogy az ő mozgalmuk nem felülről szerveződik – végül is tényleg: Orbán Viktor indította el –, meg hogy olyan, mint egy fa, meg hogy bebizonyították, hogy együtt erősek, hogy a cél változatlan, hogy tizenötmillióan vagyunk, és a többi, s a többi. Nehéz helyzetben van Pokorni, a semmiről beszél, de nekem se könnyebb, ezt a semmit kellene megírni. "Menjetek a francba" – üvölt bele a beszédbe egy bácsi, hiába, Budapest nem adta meg magát. Ezen túl azonban nem történik semmi érdemleges, úgyhogy kísérjük be a Fidesz – Magyar Polgári Párt demokratikusan választott képviselőit a Parlamentbe a Hold utca – Alkotmány utca – Kossuth tér útvonalon.
Célzott zsolozsma
Még sosem hallottam harmincszor egymás után az Üdvözlégy Máriát. Szerda délutánig. Akkor aztán igen. Hála a Lelkiismeret 88 Csoportnak, a Nemzeti Ellenállás Napja szervezőinek. Akik egész napos tiltakozó akciójukkal akarnak új választásokat kieszközölni, és akik ebbéli céljuk megvalósulása érdekében a Kossuth tér gyepén töltötték a szerdai napot. Reggeltől estig.
Kevesen voltak, de elegen. A választás eredménye ellen tiltakoztak, a csalások ellen, a százezer ki nem vizsgált bejelentés miatt, de leginkább a MIÉP bukása feletti bánatukban. Legalábbis erre következtetek a pártzászlókból, a pártjelvényekből, meg az egész rendezvény mással össze nem téveszthető, sötét atmoszférájából. És abból, hogy az efféle rendezvényeken szokásos kempingasztalokon már ott feküdt Franka Tibor legújabb kötete, a "Szabad választás, törvényes csalás". Vagy valami ilyesmi.
A díszlet legfontosabb eleme egyébként az a lyukas nemzeti zászló volt, mely legutóbb Orbán Viktor gyűlésén szerepelt a Várban, azt megelőzően pedig a Hősök terén a MIÉP-tüntetésen, és amelyen az áll, hogy országos méret? csalás történt, és hogy új választásokat követelnek. Lehet, hogy ez egy bérelhető zászló.
Horváth Gyula mára megkerülhetetlen tényezővé nőtte ki magát az alkalmazott színművészetben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy ma is megjelent, az első blokkban kapott szót. Majd egytől három óráig a "közös imák és zsolozsmák a Parlamentre szegezett tekintetekkel a képviselők lelkiismeretét megcélozva" cím? rész zajlott, ekkor hallottam harmincszor egymás után az Üdvözlégy Máriát.
A Parlament felé tartó szocialista képviselők viszont azt hallhatták, hogy "hazaárulók, hazaárulók". Ugyanettől az üdvözlégy máriázó, zsolozsmázó, lelkiismeretre célzó, népnemzeti gerinc? társadalmi rétegtől.
2002. 05. 17. (VI/20)
