hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Rádió aktívan sugároz
Törvénytelenül sugároz a Pannon

2001. 12. 02.
A hatályos médiatörvény értelmében azonnal be kellene vonni a Pannon Rádió frekvenciaengedélyét, mivel tulajdonosi szerkezetéből egyértelműen kiderül, hogy egy politikai párt – nevezetesen a MIÉP – befolyása alatt áll, ez pedig ellenkezik a jogszabályokkal. A rádiót működtető Gidó Média Kft.-nek huszonhat százalékos tulajdonosa a Bocskai Szabadegyetem, melynek alapítója Csurka István, a MIÉP elnöke, továbbá a Gidó Média Kft. tagja Bogdán Emil, a MIÉP parlamenti képviselője. 

A törvénytelen tulajdonlási viszony újabb ok a rádió működésének felülvizsgálatára az után, hogy egy ORTT-tanulmány kimutatta: a rádió műsora is törvényellenesen gyűlöletkeltő, illetve elfogult a MIÉP irányába. Ladvánszky György, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagja lapunknak elmondta, hogy szerda estig nem tárgyalták a Pannon Rádió ügyét, amely egyébként egyre terebélyesedik. Mint arról a Hetek elsőként beszámolt, egy műsorelemző tanulmány néhány héttel ezelőtt többek között már kimutatta, hogy a "Pannon Rádió kizárólagosan egy szélsőséges ideológia mellett kötelezte el magát, a követett eszmék közös nevezője az antiszemitizmus", és elsődleges célja a MIÉP érdekeinek képviselete. Az előterjesztés a maximális, azaz 2,3 millió forintos büntetés kirovását javasolja az ORTT-nek, amely azonban – állítólag idő híján – lapzártánkig nem foglalkozott az üggyel. Időközben viszont újabb terhelő tények láttak napvilágot: Tímár János testületi tag cégbírósági adatokkal támasztotta alá, hogy a Pannon Rádiót működtető Gidó Média Kft. egyik tagja Bogdán Emil MIÉP-es képviselő, tulajdonosa pedig a Csurka István által alapított Bocskai Szabadegyetem. "A tények ismeretében nincs miről vitatkozni, a médiatörvény értelmében egyszerűen érvénytelen a Pannon Rádió műsorengedélye" – mondta a Heteknek Ladvánszky György szocialista delegált. Az ORTT-nek mindenesetre tárgyalnia kellene az ügyet, mielőtt határozatot hoz, de – mint Vékony Éva szóvivő elmondta – erre csak "elvileg" van esély a héten, gyakorlatilag semmi sem biztos. Arra a kérdésre, hogy a "végtelenségig elodázható-e a Pannon ügye" kijelentette, hogy nem, előbb-utóbb a testület elé fog kerülni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!