hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Informált a titkos informátor
Újabb harcigép-botrány

2001. 08. 19.
Lassan nemzetközivé dagad az a botrány, amelyet a múlt héten robbantott ki a Stop! internetes újság. A lap a Nemzetbiztonsági Hivatalnál dolgozó informátorára hivatkozva nem kevesebbet állított, mint hogy 45 millió forint kenőpénzt kapott a Honvédelmi Minisztérium egyik magas rangú beosztottja. Az összegnek abban a tenderben kellett volna győzelmet biztosítania egy német-orosz vegyesvállalatnak, amelyben a MIG típusú harcirepülő-felújítás utáni megvásárlása szerepelt. Az üzlet végül nem jött létre, a botrány azonban kirobbant. Az utalásokból egyértelműen azonosítani lehet Homoki János honvédelmi politikai államtitkárt, aki azonban határozottan visszautasította a vádakat, és kijelentette: a lejáratását célzó akció mögött egykori pártelnöke, Torgyán József áll. 

Közel egy hete látott napvilágot a hír, miszerint az egyik kisgazda illetékesség? államtitkár után nyomoz a Nemzetbiztonsági Hivatal. A Stop! internetes magazin főszerkesztője, Trencsényi Dávid elmondta lapunknak: ő sosem állított olyat, hogy 50 millió forinttal vesztegették volna meg azt a HM felső vezetőt, aki információik szerint korrupciós ügybe keveredett. Ezt a héten más hírforrások jelentették be. A Stop! birtokába olyan információ került, miszerint az NBH rendelkezik közvetett bizonyítékokkal a MIG–29-es vadászgép felújításával kapcsolatban. Az elmúlt hét folyamán más hírügynökségek, napilapok is megerősítették ezt a feltevést, sőt az ügyben megszólalt Demszky Gábor is. A főpolgármester nem kevesebbet állított, mint hogy másfél éve egy magánbeszélgetés során Peter Tufo, az USA volt magyarországi nagykövete panaszkodott neki, hogy Magyarországon a kormányzat tudtával zajlanak korrupciós ügyek, és mégsem tesznek lépést a megszüntetésükre. Demszky szerint az FBI is rendelkezik az ügyben információkkal, amelyeket a kormány tudomására is hoztak. Napilapok értesülése szerint a hírbe hozott államtitkár a kisgazdapártból nemrég kizárt Homoki János. A képviselő vagyonbevallásában több mint 50 millió forint vagyongyarapodást jelzett, ami az NBH munkatársai előtt sem maradt közömbös. A képviselő magánvagyonának gyarapodását azzal magyarázta, hogy Amerikában élő rokonai segítik, illetve felesége anyagi helyzete kiváló. Elmondta, szerinte a kisgazdapárt elnöke, Torgyán József áll hirtelen jött népszerűségének hátterében. Az elnök azóta érez vele szemben ellenségesen, mióta kiállt Szabó János honvédelmi miniszter mellett. A kisgazdapárt lapjában, a Kis Újságban fél évvel ezelőtt megjelent egy olvasói levél, melyben a szerző, bizonyos Szabó II. János az államtitkár vagyongyarapodására hívja fel a figyelmet. Ennek a levélnek a szerzőjét sokan Torgyán József személyével azonosítják. Az ügyben érintett német cég egyik igazgatója felháborodottan utasította vissza a magyar sajtó vádaskodásait, mert – mint mondta – cégük eszköztárába nem tartozik ez a módszer. Demeter Ervin titkosszolgálati miniszter igen körülményesen nyilatkozott az ügyet érintően. Államtitkára, Simicskó István szerint nincsenek olyan bizonyítékaik, melyek "teljes mértékben" alátámasztanák az internetes lap állításait. A miniszterelnök szerda reggeli rádióinterjújában azt mondta, hogy amint konkrét bizonyítékok lesznek, azonnal a törvény szerint tájékoztatják az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát.

Az ügy legújabb fejleménye, hogy a Stop! főszerkesztője bejelentette: az NBH igazgatója nyomásgyakorlással próbálta rávenni informátorának a kiadására. Demeter Ervin miniszter is felszólította, hogy az ügy tisztázása érdekében nevezze meg információjának forrásait. Azonban erre semmi sem kötelezi a Stopot, így nem szolgáltatják ki, honnan származnak értesüléseik. Időközben Washington is kifejezte értetlenségét azzal kapcsolatban, hogy volt nagykövetét és az FBI-t is hírbe hozták.


Hátsó szándékok

Interjú Tóth Károllyal, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista tagjával



– Mi a véleménye a legújabb korrupciós botrányról, mely a vadászrepülőgép-tender körül alakult ki?

– Az ilyen esetekben a nemzetbiztonsági szolgálatok folytatnak vizsgálatot, általában minden ilyen beszerzésnél, legalábbis ez lenne a célszerű.

– Tudomása szerint jelen esetben megtörtént ez?

– Pontosan nem tudom, ezt csak Demeter úr tudja. Azonban az államtitkár nyilatkozataiból az derült ki, hogy folyhatott ilyen vizsgálat, hiszen Simicskó úr azt mondta, nem áll rendelkezésre egyértelm? bizonyíték, tehát valószínűleg vizsgálódtak, de konkrétumról nem esik szó. 

– Önnek mint az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága tagjának a törvény értelmében tudnia kellene ilyen jelleg? vizsgálatokról?

– A törvény határozottan úgy fogalmaz, hogy ha ez a vizsgálat politikus személyére irányul, a hivatal köteles tájékoztatni erről a bizottságot. Jelen esetben ez nem történt meg, sőt Szabadi Béla ügyében sem tájékoztattak bennünket. Ezért is fordultam az államtitkár úrhoz, hogy miért nem tartja be a törvényt, és ha nem kapok választ, a Parlamentben fogom a miniszterelnöknek szegezni a kérdést.

– A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy amennyiben konkrét bizonyíték kerül a kezükbe, azonnal vizsgálatot kezdeményeznek.

– Az utóbbi idők eseményei alapján úgy érzem, hogy a miniszterelnök úr ezt csak akkor fogja kezdeményezni, ha mondjuk az államtitkár urat elviszik Bécsbe. Ugyanez állt fönn az agrártárca botrányai esetén is, hiába visszhangzott a Parlament az FVM viselt dolgairól, Orbán Viktor politikai okokból védte a minisztérium becsületét. Jelen esetben azonban úgy látszik, hogy ezek a politikai okok már nem állnak fenn, sőt, mintha éppen az ellenkezője lenne a cél: a kisgazdák és elnökük teljes leírása. (H. S.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!