Gyimóthy Géza és Torgyán József. "Aggódva figyelem a mindennapi eseményeket" Fotó: V.Sz.
– A fegyelmi bizottság kizárt két minisztert az FKgP soraiból fegyelmi vétségre hivatkozva. Ezek után adódik a kérdés. Él-e a koalíció a Fidesszel?
– Természetesen él a koalíció, és véleményem szerint élni is fog a választások végéig, hiszen mi négy évre kötöttük a szerződést, sőt ha a Fidesz tartja magát ahhoz a keresztény-nemzeti-konzervatív eszmerendszerhez, amihez a Független Kisgazdapárt kilencvenhárom éve – 1908 januárja óta –, a következő ciklusban is élni fog. Mi, amikor nyolcvanketten visszaléptünk harmadik helyezettként a második helyezett fideszes javára, s így le tudtuk győzni az első forduló után első helyen álló szocialista képviselőt, akkor a nemzeti elkötelezettségről és a konzervatív keresztény felfogásról bizonyságot tettünk. Azért tettük, hogy a szociálliberális kormányt leváltsuk. Mindenféle napi gondok ellenére, amit nem tagadunk, mert a koalíció működésében vannak komoly problémák, a koalíció él, és a 2002. tavaszi országgyűlési választásokig élni is fog.
– Torgyán József államtitkárát, Szabadi Bélát a rendőrség őrizetbe vette. Újságírói vélemények szerint erős politikai nyomásra. Ennek ellenére azt mondja, hogy áll a koalíció. Ugyanakkor a kisgazdapárt is legalább háromfelé szakadt szét. Ön mint hívő ember hogyan éli meg, hogy nap mint nap úgymond ezekkel az – ahogy a Kis Újságban kifejezik – árulókkal kell érintkeznie, egyáltalán van-e parlamenti munka jelen pillanatban a kisgazdapártban?
– Én mint keresztény ember, az FKgP országos főtitkára, és Torgyán József mellett talán az egyik legrégebbi elnökségi tag, nehéz szívvel és aggodalommal élem meg mindezt. Nyilván nem a személyes sorsa érdekli elsősorban az embert, hanem a nemzeti ügy, amiért a koalíció is létrejött. A nemzet érdeke szempontjából kívánatosnak és fontosnak tartom, hogy ennek a polgári-nemzeti kormánynak további legalább négy évre legyen bizonyítási lehetősége. Ezért aggódva figyelem a mindennapi eseményeket, de mint a kisgazdapárt vezetője józan megfontolás alapján, hideg fejjel annyit tudok mondani, hogy azok, akik az anyapárttól eltávolodtak, nézzék meg a történelmi példákat. Például 1990–1994-ben ugyan a frakcióban többen voltak az úgynevezett harminchármak vagy később harminchatok, és csak heten maradtak a Független Kisgazdapárt tagjai az akkori koalícióban, de az FKgP 8,9 százalékot ért el, amikor azt jósolták, hogy be se jutunk a parlamentbe. Míg az akkori kormány által is támogatott – kicsit megismétlődik az a helyzet most is – puccsisták, árulók (mindegy, hogy minek nevezem őket), akik a Független Kisgazdapárt tagsága és eszmerendszere ellen fordultak, azok az emberek meg egy százalékot sem értek el. Most is ugyanez fog történni. Egy kisgazdapárt van, ez a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, Belgrád rakpart 24. központtal. Ezt érdekes mód tudják a megyei elnökök, és a kisgazda tagság döntő többsége.
– Akkor kiléptek a koalícióból, de jelenleg benne vannak.
– Igen, és benne is maradunk. Ha a Fidesz bennünket meg is támad, a szocialistáknak nem adjuk meg azt az örömöt, hogy a koalícióból kilépjünk. Orbán Viktor célzott arra, hogy a kisgazdapárton belüli feszültségek ellenére a koalíció tagjának tekint bennünket. A Parlamentben kevés a plenáris ülés, még én sem kaptam meg a teljes menetrendet. A háromhetes ülésezéshez a Fidesz ragaszkodik, ezért könnyen kiszámolható, hogy hány alkalommal ül még össze a Ház. Én magam ezt sajnálom, mert nagyon sok fontos szakmai törvény késik. Szükséges, hogy ebben a felállásban a polgári-nemzeti kormánykoalíció fennmaradjon, hiszen még nagyon sok szakmai törvény vár megalkotásra.
– Politikai szakértők azt mondják, hogy a politikai siker érdekében feláldozta a Fidesz a parlamentáris demokráciát.
– Mi mindenképp törekszünk arra, hogy még a hátralévő időben újra megvalósítsuk programunkat.
– A Szabadi-ügyet hogyan minősítené?
– Nem kívánok róla nyilatkozni. Szabadi az FKgP-nek nem volt vezetője, sem megyei, sem országos elnökségi tagja. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Azt mindenesetre az FKgP tagságának a többsége elítéli, hogy rabláncon, erkölcsileg megalázva vitték el, de ha valaki bűnt követett el, az bűnhődjön. Ezt most általánosan mondom, mindenkinek felelnie kell tettéért. Jó lett volna, ha a Tocsik-ügy kapcsán az MSZP-s képviselő, aki még ott ül az MSZP soraiban, hasonló mércével méretik meg, s ugyanez történik más pártoknál is, ahol bűncselekmény gyanúja merült fel. Szóval, egyforma mércével kellene mérni az igazságszolgáltatásnak is.
Felelősség és álláspontok