hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kőkemény Deutsch
Ez a harc lesz a végső

2000. 07. 22.
Kié Csillebérc? A kérdésre a választ egyelőre nem tudni, ugyanis a híres tábor ügye hosszas huzavona után kerül a bíróság elé. Az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) azt állítja ugyanis, hogy állami tulajdon, ám a Magyar Úttörő Szövetség (MÚSZ) a földhivatal és az Állami Számvevőszék döntésére hivatkozva sajátjának tudja az intézményt.

Az ISM széles körben beharangozott sajtótájékoztatón tette közzé, hogy olyan
adminisztrációs problémákat fedezett fel a csillebérci úttörőtábor státusát
illetően, amelyek az állami tulajdon érvényességét bizonyítják. A tájékoztatón
kiadott nyomtatvány szerint (melyről a miniszter is elismerte, hogy csak sokszori
nekifutásra sikerült értelmeznie) az egykori Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ)
jogutódlása a Demokratikus Ifjúsági Szövetségben (Demisz) megkérdőjelezhető, a
szerződéskötés pedig a KISZ megszűnése után és a DEMISZ bejegyzése előtt történt
1989. június 27-én. A MÚSZ kapcsán azonban csak arról tesz említést, hogy az utolsó
határidőt kihasználva, a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, és
jegyeztették be magukat a földhivatalnál mint tulajdonos, a Magyar Állam tulajdonjogának
egyidej? törlése mellett. Igaz, 1989-ben a MÚSZ-nak és a KISZ-nek nem volt még külön
gazdasági apparátusa, a különválás mégis csak 1990 elején történt meg.

A szerződések érvénytelenítésének megállapítása miatt a Kincstári Vagyoni
Igazgatóság és az ISM keresetlevéllel fordul a Fővárosi Bírósághoz. Ebben kérik
a "Magyar Állam tulajdonosként való feltüntetését, és a megszűnt kezelő törlését".
Mint írják: "az érvénytelenség jogkövetkezménye az, hogy a szerződéskötés előtt
fennállott helyzetet kell visszaállítani".

Deutsch Tamás ifjúsági miniszter a Heteknek kifejtette, hogy nem akarnak belemenni
politikai csatározásokba, vádaskodásokba, nem akarják kampánycélokra fordítani a történetet,
de tisztázni akarják a jogi helyzetet. "Nem hangzott el egyetlen név sem, nem gyanúsítgatunk,
nem kérjük vizsgálóbizottság alakítását, nem jelentgetünk fel, csak mint bárki
egy jogállamban jogorvoslatot igényelünk" – mondta. Ennek ellenére a bejelentés tárgyát
a sajtótájékoztató kezdetéig titokban tartották, a sajtóorgánu-moknak kiadott meghívókon
pedig hangsúlyozottan jelent meg a bejelentés fontossága.

Minderre reagálva Rácz Péter, a MÚSZ elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a történtek
után különösnek tartja, hogy az ISM-mel tartott eddigi megbeszéléseken a tábor
tulajdonjogát egyszer sem kérdőjelezte meg a minisztérium. Rácz szerint az ISM nem
csak a MÚSZ-t, hanem a Földhivatalt és az Állami Számvevőszéket is felelősségre
vonja ezzel a kijelentésével, hiszen az ő dokumentumaik alapján birtokolja a szövetség
az ingatlant. "Emiatt az úttörő szövetség jóhiszeműsége kikezdhetetlen" –
mondta. Rácz szerint az ügy abból indult ki, hogy az ISM birtokolni szeretné az
objektumot, és ennek érdekében minden eszközt megragad. "Ezzel a kampánnyal Deutsch
jó eséllyel tereli el a számára kellemetlen dolgokról a figyelmet, és próbálja
helyreállítani ingó pozícióját. Remélem, a perből győztesen kerülünk ki,
mindenesetre mi is várjuk a tárgyalások eredményét" – tette hozzá a szövetség
elnöke.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!