hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Konzervált szavazóbázis
Torgyán feljelenti feljelentőjét

2000. 04. 15.
"Ötpercenként följelentenek engem" – mondta az Aktuálisban Torgyán József miniszter és pártelnök Szanyi Tibor szocialista képviselő feljelentésére reagálva, aki hivatali visszaélés és más bűncselekmények alapos gyanújával kezdeményezett bírósági eljárást a miniszter ellen. Az ORFK-nak címzett iratot a rendőrség már továbbította a főügyészségnek. A kisgazdák rágalmazásra hivatkozva börtönnel fenyegetik Szanyi Tibort, aki viszont lapunknak úgy nyilatkozott: az ítélethozatal a bíróság dolga.

Szanyi Tibor lapunknak elmondta: "akkor kapta föl a vizet", amikor azt látta,
hogy a nyírségi konzervgyárak államtól kapott támogatásai a fehérgyarmati időközi
választások előtti kampányban a választók megnyerését célzó konzervek formájában
köszönnek viszsza. A két érintett, Balogh Gyula országgyűlési képviselő, az FKGP
Szabolcs megyei elnöke, valamint Lengyel János, az FKGP és a Fidesz jelöltje a Hetek kérdésére
cáfolta az őket ért vádakat, kampányfogásnak minősítvén azt. "Az én konzervgyáramból
egy konzerv sem került szétosztásra" –állította Balogh Gyula, Lengyel János
pedig így védekezett: "Tőlem nem kaptak se konzervet, se egyebet, se semmit, hanem
csak be akarnak sározni."

Szanyi Tibor azt is állítja, hogy a cigány önkormányzatok "megdolgozása" mellett
a kisgazdák szabolcsi elnöke a fehérgyarmati választókerület polgármestereit az
FKGP-jelölt melletti "hűségnyilatkozatok" aláírására kérte arra hivatkozva,
hogy falujuk máskülönben elesik a vidék- és agrártámogatásoktól. Balogh Gyula
viszont lapunknak így nyilatkozott: "Szanyi úr hamisan vádol, hogy én hűségnyilatkozatot
írattam alá a polgármesterekkel." Torgyán, Lengyel és Balogh azt állítják, hogy
rágalmazás miatt feljelentették Szanyit, ez az irat azonban lapzártánkig még nem érkezett
meg az illetékes szervekhez.

Az üggyel kapcsolatban azt a tényt senki nem tagadja, hogy a Balogh Gyula kisebbségi
tulajdonában álló Cserfood Rt. nev? konzervüzem, valamint a Lengyel János által
vezetett VÉPISZ Szövetkezet egyenként mintegy 300 millió forintos kedvezményes hitelt
kapott. Torgyán József az RTL Klub híradójában így fogalmazott: "Nem mi adtuk a pénzt,
hanem a bankok adták a hitelt azoknak a konzervgyáraknak, ahol a hitelnek biztosítékát
látták." A fenti esetekben azonban a bankok nyilvánvalóan biztosra mentek. Egy kormányhatározat
alapján ugyanis – amely az orosz válság miatt nehéz helyzetbe került konzervgyárak
megsegítésére jött létre – a kormány öszszesen 2,33 milliárd forintra és
kamataira vállalt száz százalékos export-hitelgaranciát, és ennek alapján a fenti
összeg tíz nyírségi konzervüzem között került szétosztásra. A Népszava információi
szerint a határozaton Torgyán József aláírása is szerepel.

"Az export-hitelgarancia azt jelenti, hogy az állam kezességet vállal a kiszállított
export után. Ha fizet a vevő, ha nem fizet, a pénzt akkor is tutira leírják az államtól,
és visszafizetik a bankoknak a tartozást" – fejtette ki a Heteknek Szanyi Tibor.
Balogh Gyula lapunknak úgy érvelt, hogy a kormány úgynevezett "sortartó" kezességet
vállalt, és a sortartó hitelként felvett összeg normál hitelnek számít. Szanyi értelmezésében
azonban ez fából vaskarika, hiszen a sortartó hitel csak csődeljárás esetére
vonatkozik, és azt a sorrendet állapítja meg, amely az adósok kielégítésére
vonatkozik.

A hitelkonstrukció "második menete" 7,7 milliárd forint hitelről szól, amelyet 54
konzervüzem között osztottak szét. Mivel a vállalatok veszteségei miatt a
visszafizetések akadoztak, a hitel lejártát a kormány március végéről december
31-ig hoszszabbította meg. A fent említett két vállalat (a Cserfood és a VÉPISZ) ismét
részesedett 200-200 millió forint kedvezményes hitelben, amelyet azonban Szanyi információi
szerint nem vettek fel, mert ahhoz nem tartozott hozzá a teljes kör? hitelgarancia,
hanem csak 75 százalékos kamattámogatás. Ez úgy tűnik, hogy egybehangzik Balogh
Gyula azon állításával, hogy az 500 milliós hitelkeretből csupán 300 milliót használtak
fel.

A vita egyre élesedik, és lehetséges, hogy a vasárnapi választások eredménye sem
csillapítja le a kedélyeket. Balogh lapunknak kijelentette: "Szanyi úr a börtönben
fogja végezni, a rács mögött a helye." Szanyi az őt ért fenyegetésekre így reagált:
"Magyarországon a hatalmi ágak között munkamegosztás van, ami a konkrét esetben
azt jelenti, hogy a bíróság nem osztogathat közpénzeket, a Földművelésügyi és
Vidékfejlesztési Minisztérium pedig nem hozhat ítéletet."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!