hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Önálló hang a jobboldalon
Interjú Herényi Károllyal, az MDF elnökségi tagjával

2000. 02. 12.
Herényi Károly: "Túlságosan éber a veszélyérzetük…" Fotó: V. Z.

– Úgy tűnik, hogy a Békejobb mozgalom elindításával a Demokrata Fórum
megkezdte a felkészülést a 2002-es választásokra. Kiket akarnak megszólítani, és
mely tekintetben tudnak újat mondani?

– A Békejobb nem mozgalom, inkább egy új stílus kezdetének nevezném. Tíz
évvel a rendszerváltás után itt az ideje, hogy a politikai kultúrában is váltsunk.
Számunkra ugyanis elfogadhatatlan, hogy azok a választópolgárok, akik olyan pártra
adták a voksukat a választásokon, amelyik ellenzékbe szorult, azok négy éven keresztül
vesztesnek érezzék magukat. A pártoknak nemcsak a saját szavazóbázisuk érdekeit
kell szolgálniuk, hanem az egész nemzetét.

– Arra a bírálatra, mely szerint az Orbán-kormány működése alatt romlott
a közhangulat, azt a választ hallhattuk, hogy ne keverjük össze a társadalmat a
parlamenttel. Vagyis igaz, hogy a pártok marják egymást, ugyanakkor a társadalom
nyugodt és békés.

– Ha ez így lenne, nagyon megnyugtató lenne, csak sajnos a közélet szereplői
és köztük a politikusok mintaként szolgálnak. Ha a parlamentben durva a hangnem,
akkor ez megjelenik a közértekben, a villamoson és a vonaton, vagyis az egész társadalomban.
Ezt bizonyítja, hogy a parlament bizalom-indexe 1990 óta jelentősen csökkent. Ezt meg
kell állítani, mert nem egy pártból, vagy egy-két politikusból fognak kiábrándulni
a választópolgárok, hanem magából a többpárti parlamenti demokráciából, mert úgy
érzik: "ezek egymással vannak elfoglalva és nem a társadalom valós problémáival".
A Békejobb leglényegesebb üzenete tehát az, hogy megállítsuk ezt a folyamatot. És
persze békejobbot nyújtunk az óriásplakátokon szereplő pártoknak, nevezetesen a
Magyar Demokrata Néppártnak és a Vállalkozók Pártjának.

– Van még hely a plakáton?

– Ez a plakát, amint Dávid Ibolya szokta volt mondani: nagy. Sokan férnek rá.
Mi várunk minden olyan csatlakozót, aki képes magáévá tenni egy békülékenyebb stílust,
egy normális, európai politikai kommunikációt.

– A koalíciós partnerek mindenesetre nem fogadták osztatlan lelkesedéssel a
Békejobbot. Bánk Attila kisgazda frakcióvezető például olyan virtuális legyekhez
hasonlította önöket, akik együtt repülve sem válnak sassá. Mi erről a véleménye?

– Ez az a fajta közlés, amire nem érdemes reagálni, ez egyedül az állítóját
minősíti.

– Torgyán József ugyanakkor megbízhatatlannak nevezte az MDF-et, és azt
mondta, hogy nem támogatják olyan párt jelöltjét, amely párt el tudja képzelni az
együttműködést Németh Miklóssal.

– Párbeszédet tudunk elképzelni. Dávid Ibolya párbeszédet vagy tárgyalásokat
képes elképzelni Németh Miklóssal. Nem együttműködést, nem szövetséget, nem koalíciót.
A megbízhatóságról és kiszámíthatóságról pedig annyit, hogy nem mi voltunk, akik
1990-91 fordulóján, a rendszerváltás legnehezebb esztendejében cserbenhagytuk a koalíciót,
azt a kormányt, amely a rendszerváltás elindítója, alapjainak lerakója volt.

– Mindebből úgy tűnik, jelentős feszültség van a kisgazdák és önök közt.

– Nem nevezném feszültségnek, kis szópárbajok, kis vagdalkozások és
villongások vannak. Le kéne szoknunk arról, hogy önmeghatározásunk a másik elutasításából
és lejáratásából táplálkozzon.

– Nézzük a másik koalíciós partnert! A Fidesz azt mondja, hogy a Békejobb
gyengíti a polgári oldalt.

– A polgári oldal, a polgári koalíció ereje a benne résztvevők erejének
összességéből adódik. A Fidesznek és minden polgári erőnek alapvető érdeke, hogy
a koalíció egyéb tagjait, nevezetesen a Magyar Demokrata Fórumot és a köré szerveződő,
vagy a vele együttműködésre lépni kívánó pártokat erősítse. Hiszen azáltal,
hogy mi erősödünk, a polgári koalíció is erősödik.

– Ez abban az esetben igaz, ha feltételezzük, hogy az önök egysége vagy szövetsége
a mostani ellenzéktől tud szavazatokat szerezni, és nem a Fidesztől, vagy a kisgazdáktól.

– Nem az ellenzéktől akarunk elvonni szavazatokat, és nem koalíciós
partnereinktől, hanem azokat az embereket próbáljuk megszólítani, akik kiábrándultak
a politikából, elsősorban a stílus miatt.

– Ha ilyen könnyen belátható, a Fidesz miért nem látja be?

– Bízom benne, hogy előbb-utóbb belátja, hisz kitűnő politológusok
veszik körül.

– A Fidesz mindkét időközi választáson a kisgazda jelölteket fogja támogatni,
noha korábban Kövér László azt ígérte, hogy Fehérgyarmaton az önök jelöltje mögé
sorakoznak fel.

– Így van, de ezt különösebben nem bánjuk, hiszen a választásnak nincs
igazi tétje. A koalíció léte legalábbis nem függ tőle. Ilyenkor minden magára
valamit adó párt új embereket vezet be a politikai közéletbe, új választási és új
kampánytechnikákat próbál ki. Ennyi. A második fordulóban – ha a mi jelöltünk végez
kevésbé jó helyen – vissza fogunk lépni és a koalíció másik jelöltjét fogjuk támogatni.


– A XXII. kerület MDF-es polgármestere a hétvégén rendezett pártkongresszusukon
azt mondta, hogy a kormány főváros-politikája csőd. Így volt?

– Elhangzott egy felszólalás a polgármester úr részéről, amiben utalt
arra: nem biztos, hogy a koalíció eddigi főváros-politikája eredményes és szerencsés,
ezért érdemes lenne a Demokrata Fórumnak önálló főváros-politikát folytatnia.

– Ez is arra utal, hogy vannak markáns nézetkülönbségek a koalícióban.

– A koalíció nem azt jelenti, hogy nekünk mindenben állandóan egyet kell
értenünk. Azt jelenti, hogy a kormányprogram megvalósításában, a fő kérdésekben
kell egyetértenünk. Három önálló politikai formációról van szó, mindegyiknek meg
van a saját elképzelése minden kérdésben. Igyekszünk a lehető legmeszszebbmenőkig
kompromiszszumkészséget tanúsítani és egységes álláspontot kialakítani, de vannak
olyan területek, ahol ez nem feltétlenül szükséges, hisz nem múlik rajta a koalíció
léte.

– Folyamatosan azt érzem, mintha tartanának a Fidesztől. Akárhányszor bíráló
megjegyzést tesznek rájuk, a következő mondatban "fiatal barátainknak" nevezik őket,
és hitet tesznek a koalíció mellett. Úgy tűnik, az MDF nagyon keskeny pályán
mozoghat.

– Nem keskeny a pályánk. Inkább azt mondanám, hogy fiatal demokrata barátaink
nyolc év ellenzékiség után először kerültek kormányzati pozícióba és ezt még
nem szokták meg. Túlságosan éber a veszélyérzetük és ezt velünk szemben is éreztetik,
de úgy gondolom, teljesen feleslegesen. Csak energiát és időt rabol el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!