hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán és az ÉS

1999. 10. 02.
Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja szerint a családja bányavállalkozásaival összefüggő támadások nem személye, hanem kormánya ellen irányulnak. A kormányfő a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában kifejtette: korábban azt gondolta, nem dolga, hogy miniszterelnökként valótlan állításokra reagáljon, ha viszont nem védi meg magát, akkor senki sem fogja megvédeni, így a bírósághoz kell fordulnia elégtételért. "1993-as ügyeket vesznek elő akkor, amikor 1994 és 98 között a mostani ellenzék volt kormányon, tehát bármilyen – APEH, ügyészségi, rendőrségi, bírósági – vizsgálatot lefolytathattak volna" – közölte. Mint ismeretes, az Élet és Irodalom a közelmúltban arról írt, hogy Simicska Lajos és a jelenlegi titkosszolgálati tárca nélküli miniszter testvérének, Kövér Szilárdnak a nevével fémjelzett cégek a kilencvenes évek elején főszerepet játszottak az Orbán-család vállalkozásainak sikeressé tételében. Méghozzá ehhez a forrást az MDF–Fidesz székház eladásából a pártkaszszába befolyt pénz szolgáltatta. Horváth László, a Fidesz pártigazgatója pártja képviseletében már kért helyreigazítást az ÉS-től, mivel szerintük a cikk megalapozatlan, rágalmazó állításokat tartalmaz. Szeptember 14-én Orbán Viktor és kilenc vezető fideszes politikus aláírásával helyreigazítási kérelmet kapott a szerkesztőség. A helyreigazítás szövegét a következőképpen fogalmazták meg az azt kérők: "Cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy a Fidesz jelenlegi vezetőinek anyagi jólétét a székházból származó pénzek alapozták meg." Az Élet és Irodalom egyébként továbbra is fenntartja állításait, mondván: érdemi cáfolat nem érkezett cikkükre. A Fidesz-kérelmek közlését cégbírósági adatok bemutatásával egyidejűleg tették meg. (Hetek)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!