Csurka István Fotó: Hetek archív
Történt ugyanis, hogy Csurka István lapjában, a Magyar Fórumban olyan állítólagos
dokumentumokat hozott nyilvánosságra, melyek szerint Demszky egykor jelentkezett besúgónak.
A Magyar Televízió Aktuális cím? műsorában a pártelnök elismerte, hogy politikai
céljai vannak mindezzel. Zavaros érvelése szerint a demokratikus ellenzék bolsevik bölcsőben
nevelkedett, tulajdonképpen a kommunista klientúra része volt. A vagyon átmentésében
segédkezett, amit bizonyít, hogy az utódpárttal, az MSZP-vel egykoron koalícióra is
léptek.
Demszky Gábor
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »