hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán -Torgyán találkozó: oszre halasztott alku

1999. 08. 07.
Torgyán József. Nem akar Göncz helyére lépni size="2">Fotó: MTI

Torgyán József
földmuvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, kisgazda pártelnök
beszámolója szerint az agrárium jövo évi támogatásának
konkrét öszszegérol nem esett szó Orbán Viktor miniszterelnökkel
folytatott szerdai megbeszélésén. A politikus úgy
nyilatkozott, hogy erre csak a költségvetési törvény elokészítésekor
kerül majd sor. Torgyán közlése szerint a tárcák munkájának
értékelése során szóba került, hogy egyes minisztériumokban
"dinamizálásra" lehet szükség. Nem zárta ki az esetleges
személycserék lehetoségét sem, azonban ennek legkorábbi idopontja
2000 januárja lehet.

A megbeszélésen szó esett arról is, hogy az elkövetkezendo
idoben miként lehetne a koalíciós megbeszélések hatékonyságát
még inkább fokozni. Torgyán elmondta: "Megállapodtunk, hogy
miután általában a kormányülések elott van lehetoség
arra, hogy a kabineten belül beszéljük meg a koalíció és az
ország szempontjából fontos kérdéseket, ezeket igyekszünk
majd úgy összpontosítani, hogy ha lehet, akkor még hatékonyabb
megbeszélési formát és struktúrát alakítsunk ki, és ennek
megfeleloen megpróbáljuk közösen áttekinteni, melyek azok a
kormányülések, ahol a politikai döntéshozatal céljából célszeru
lenne az én jelenlétem is."

Az államfoválasztás kapcsán közölte: "Ez egy olyan
helyzet, amelyet az FKgP 2000. január 30-ra kituzött országos
nagygyulése dönthet el, illetve akkor lehetséges, hogy ez a
testület esetleg felvesse ezt a kérdést." Tájékoztatása
szerint a miniszterelnöknek jelezte: annyi feladatot kell ellátnia,
hogy nem gondolja nagyon célszerunek ezen a munkatempón változtatni,
a köztársasági elnöki munkakör pedig lényegesen protokollárisabb
annál a tevékenységnél, mint amit most végez.

Elemzok szerint ezzel a két pártelnök elodázta a koalíciós
pártok közötti nézeteltérés tisztázását oszre, amelynek
legfontosabb eleme a agrártárca keretösszege. A feszültséget
jelzi, hogy a közelmúltban egy pontatlan újságírói mondat
éles hangú vitát váltott ki a koalíciós pártok jelentosebb
vezetoi között. Az elemzok azt sem mulasztják el
megjegyezni, hogy teljesen újszeru Torgyán azon nyilatkozata,
hogy nem akar köztársasági elnök lenni. Egyes információk
szerint a Fidesz részérol jelezték, hogy az 5-6 százlékos népszeruségi
indexszel rendelkezo párt elnöke ezen a poszton megosztaná a
társadalmat, illetve, hogy a titkos szavazáson nem biztos, hogy
elegendo szavazatot kapna. Ráadásul a természeti csapások
okozta károk, illetve Németh Miklós exkormányfo esetleges
visszatérése "megkavarta" a politikai életet. Politikusok
szeptemberre várnak esetleges változásokat, heves vitákat;
mint mondják: ma még nem láthatóak pontosan a belso mozgások,
"forgatókönyvek" irányai. (MTI-Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!