hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megkezdődött a zsidó kárpótlás

1999. 07. 03.
"Sajnos az antiszemitizmus még mindig létezik" – mondta a Hetek munkatárásának Stephen A. Whinston, a zsidó kárpótlás lebonyolításával megbízott tíz New York-i ügyvéd egyike keddi budapesti sajtótájékoztatóján. "A svájci szervezetekkel és bankokkal folytatott tárgyalások idején előfordultak incidensek az alpesi országban, viszont a svájci bankok felismerték, hogy elődeik valóban együttműködtek a náci Németországgal, és önként vállalták a kárpótlásban való részvételt" – folytatta Whinston. Jövő év tavaszán előreláthatólag meg is kezdődhetnek a kifizetések a svájci bankok által elkülönített keretből.

"A zsidó kárpótlás minden más üldözött számára is reményt adhat, az
üldözők számára pedig intő jel: előbb-utóbb el fog következni az
igazságszolgáltatás" – fejtette ki a Heteknek Sebes Gábor, a Magyarországi Zsidó
Örökségi Alapítvány képviselője.

A kárpótlásról a budapesti sajtóértekezlettel egyidejűleg Berlinben, Párizsban,
New Yorkban, Moszkvában és Tel Avivban tartottak hasonló tájékoztatót.

A Zsidó Kárpótlási Világszervezet a fasiszta üldöztetések áldozatai és
célpontjai képviseletében jutott 1,25 milliárd dolláros egyezségre a svájci
bankokkal és más svájci szervezetekkel. Mint ismeretes, a második világháború
idején a náci Németország üldözöttjeinek – főként zsidókról van szó –
elkobzott vagy elrabolt vagyonát svájci bankokban helyezték biztonságba. A hatalmas
értékek létezésére csak az elmúlt években derült fény. A svájciak előbb ugyan
vonakodva, de mégis csak hajlandónak mutatkoztak a tárgyalásokra a zsidó értékek
sorsáról.

"Nemritkán az áldozatok ujjáról húzták le a gyűrűt, aranyfogaikat szedték ki. A
náci rendszer jóval hamarabb összeomlott volna, ha nem vették volna el a zsidók
aranyát" – hangsúlyozta az amerikai ügyvéd.

A kárpótlási világszervezet előtt most újabb kihívás áll: fel kell kutatni és
értesíteni 108 országban és 29 nyelven azokat a személyeket, akiket az egyezség
érinthet. Az ügyben illetékes New York-i Keleti Bíróság rendelkezése szerint a
holocaust túlélőit és áldozatait világszerte a média segítségével és postai
úton értesítik jogaikról, és juttatják el hozzájuk az igénnyel kapcsolatos
kérdőíveket, melyeket 1999. október 28-ig kell visszajuttatni. Ezt követően
fogadják el a vagyon felosztásának tervét, melylyel kapcsolatban várják a jogosultak
észrevételeit is.

A rendezés érintettjei azok, akiket a náci rendszer üldözött azért, mert zsidók,
romák, Jehova tanúi, homoszexuálisok, illetve testileg vagy szellemileg fogyatékosak
voltak, és 1945. május 9-e előtt svájci bankszámlával rendelkeztek, elkobzott
vagyonukat vagy kényszermunkájuk ellenértékét svájci banknál helyezték letétbe,
illetve sikertelenül kerestek menedéket Svájcban. A jogosultak közé tartoznak a
holocaust áldozatainak leszármazottai és örökösei is. Magyarországon a mintegy 19
ezer nyilvántartott holocaust-túlélő automatikusan megkapja az értesítési csomagot
postán. További felvilágosítást az érdeklődők Budapesten a Lendvay utca 17–19.
szám alatt, illetve a 374-3074-es telefonszámon kaphatnak.


Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön fogadta Tordai Pétert, a
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) közelmúltban megválasztott
új elnökét, valamint Schweitzer József országos főrabbit a Parlamentben. Tordai Péter
újságíróknak elmondta: ígéretet kaptak a miniszterelnöktől arra, hogy a zsidóságot
érintő, általuk megalázónak tartott 30 ezer forint összeg? kárpótlás ügyében
megoldás születik. "Abban megegyeztünk, hogy ez egy diszkriminatív megoldás volt"
– közölte Tordai. Tájékoztatása szerint a megbeszélésen többféle lehetséges módszer
felvetődött, a megoldás azonban még nem kristályosodott ki. A módszerekről a
szervezet vezetője nem árult el részleteket. Tordai Péter úgy vélte, hogy az ügyben
feltehetőleg még ebben az évben lesz elmozdulás, az azonban nem valószínű, hogy a kérdés
idén megoldódjon. Schweitzer József beszámolt arról, hogy kezdeményezésükre és a
miniszterelnök kérésére javaslatot készítenek arra vonatkozóan, hogy a gyűlöletkeltés
elleni törvény kiegészüljön a szankcionálással kapcsolatos rendelkezésekkel.
Javaslatuk célja, hogy törvényes büntetés alá essenek azok, akik tagadják a
holocaustot, illetve fajgyűlöletet kifejező, vagy származási szempontból becsmérlő
megnyilatkozást tesznek. A MAZSIHISZ elnöke hozzátette, hogy a gyűlöletkeltés és a
holocausttagadás törvényével kapcsolatos egész kérdéskört szeretnék átdolgoztatni,
és a miniszterelnökön keresztül benyújtani a törvényhozáshoz. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!