hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vészhelyzet a Tiszánál

1998. 11. 07.
Az elmúlt száz év legnagyobb áradása vonul le Észak-Magyarországon a Tiszán és mellékfolyóin. Csütörtökre virradóan rendkívüli helyzet alakult ki Tiszabecs és Milota térségében, ahol a vízszint már a hét métert is meghaladja. Az előző évek árvizei eddig elkerülték hazánkat, és a környező országok területein okoztak komolyabb károkat, most azonban úgy tűnik, nem "ússzuk meg szárazon". A kormány veszélyhelyzetet hirdetett.



Árad a Tisza    Fotó: MTI

A külföldi vízgyűjtő területről érkező árhullám magassága csütörtökön
16 órakor Tiszabecsnél 8 centiméterrel meghaladta az eddig mért legmagasabb vízállást,
a 680 centimétert. Utoljára 1970-ben mértek hasonló adatokat. A Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Védelmi Bizottság készenlétbe helyezett kilenc árvízvédelmi csoportot.
Amenynyiben gátszakadás következik be a Felső-Tiszán, 49 település kerülhet veszélybe
az árhullám miatt.

Az esetleges lakossági kitelepítések zavartalansága érdekében ügyeletet szerveztek
az érintett falvak és városok polgármesteri hivatalaiban. A szükséges szállító járművek
készenlétben tartását a Volán Vállalat és a MÁV Rt. biztosítja. Lapzártánkig három
település lakóit kellett evakuálni, de ha a helyzet súlyosbodik, akár 50 ezer ember
kitelepítése is szükségessé válhat. Minden településnek megvan a kitelepítési
terve és társközsége, melyek már készenlétben állnak a menekültek befogadására.
A lakosok személyenként legfeljebb 20 kilogrammos csomagot vihetnek magukkal, melyben
elsősorban gyógyszerek, élelem, víz, ruhanemű, valamint értéktárgyak
szerepelhetnek.

A kormány szóvivője elmondta, hogy ha az árvíz sújtotta ukrán területeken megkezdődik
a kitelepítés, akkor a lakóhelyük elhagyására kényszerülő embereket Magyarország
készen áll fogadni, és egy különmegállapodás értelmében gyorsított határátlépéssel
léphetnek be az országba. A Magyar Honvédség vezérkari főnöke, Végh Ferenc légi
mentőcsoport felállítását jelölte ki, amely 500 személy kimenekítésére alkalmas
eszközökkel felszerelten tud bekapcsolódni az esetleges mentési munkákba. A kormány
Gyurkovics Sándort, a KHVM közigazgatási államtitkárát nevezte ki árvízvédelmi
kormánybiztossá.

A kormány 500 millió forintot csoportosított át az árvízvédelmi és mentési munkálatokra.
Egyébként Kárpátalján 70 település került víz alá, és hatan vesztették életüket,
megszakadt a telefon-összeköttetés, és az utak nagyrésze járhatatlanná vált. A
Bodrog szlovákiai és ukrajnai vízgyűjtő területéről a Latorca és az Ung folyókról
is olyan jelzések érkeztek, hogy a folyó vízszintje meghaladta az eddig mért
maximumot. Mint azt fehérgyarmati tudósítónktól megtudtuk, csütörtökön éjjel
Ungvárt és Munkácsot elöntötte a Latorca. A tiszabecsi határátkelőhelyen nem
engednek át senkit, itt a határhoz vezető utat csütörtökre fél méteres víz árasztotta
el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!