hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hol tart a narkó-ügy

1998. 11. 28.
Továbbra is heves viták kísérik a kormány úgynevezett drogtörvénytervezetét. A pártolók szerint csakis így lehet megakadályozni a kábítószer-fogyasztás tömeges terjedését, az ellenzők viszont úgy vélik, hogy akár fiatalok ezreinek az életét törheti ketté, ha bevezetik a tervezett szabályozást.

Horváth László, fideszes országgyűlési képviselő a Szent László Akadémia
vitaestjén elmondta: a törvénymódosítási javaslat célja a kábítószer tömeges
fogyasztásának a megakadályozása, tehát az elrettentés. A sport és ifjúsági
bizottság alelnöke szerint a jövő évi költségvetésből 600 millió forintot fordítanának
a megelőzésre is.

Dr. Márki Zoltán, az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Kodifikációs Főosztály
főosztályvezetője szerint fiatalkorúaknál a bíróság mérlegelve a körülményeket
vádemelés elhalasztásával élne, az alkalmi fogyasztót úgysem ítélné letöltendő
szabadságvesztésre.

Dr. Pelle Andrea, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvivője szerint a büntető
szabályok felülvizsgálatára csak a konszenzuson alapuló nemzeti drogstratégia kialakítása
és a prioritások meghatározása után kerüljön sor. A nemzeti drogstratégia
tervezete 1998 márciusára elkészült, de a választások miatt nem foglalkoztak vele.

Az Országgyűlés által a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott
eseti bizottság is vizsgálta a kérdést. A büntetőjog szigorítását nem szorgalmazták,
véleményük szerint elsősorban a prevenció, a terápia és az ártalomcsökkentés
eszközeit kell felhasználni a kábítószer–kereslet visszaszorítására. Ezt az álláspontot
képviselték a szakértői munkára felkért orvosok, bűnüldözők, jogászok is.

Dr. Veér András, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgató főorvosa
szerint Magyarországon jelenleg a drogproblémához képest az intézményrendszer
fejletlen, nincs elegendő megfelelően képzett szakember. Az orvostársadalom nincs kellően
felkészülve e probléma kezelésére. Speciális segítő programokra lenne szükség
terhesek, prostituáltak, börtönben lévő drogfüggők számára.

Dr. Lipp László lelkész szerint az egyházak szerepe a segítségnyújtásban rejlik. Véleménye
szerint nem lehet olyan intézkedést hozni, ami kizárja a bűnbánat, a megtérés lehetőségét.
Ugyan szüksége van a társadalomnak korlátokra, amelyek jelzik a szakadék helyét, de
e korlátok össze is törhetik az embert, ha nem tanítják meg arra, hogyan kell
megtartani a helyes távolságot tőlük.

A javaslat fogyatékossága még – vallják az ellenzők –, hogy áldozatnak tekinti
ugyan a drogfogyasztót, mégsem határolja el élesen a kábítószer-kereskedőtől.
Mivel a kábítószer kínálására és átadására ugyanolyan büntetést szabnak, mint
a forgalomba hozatalra vagy kereskedelemre, a 100 kg heroinnal lefülelt kábítószercsempész
tette megegyezik egy marihuánás cigaretta átnyújtásával! A büntetés továbbra sem
tesz különbséget a tiltott szerek között veszélyességük szerint.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!