hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Engedélyezett prostitució

1998. 10. 03.
Európa egyik legszigorúbb kábítószer-ellenes jogszabálya léphet életbe a Btk. módosításával – közölte Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. Az elfogadott végső változat szigorítja a mennyiségi szabályokat, illetve a kereskedői körre kiróható büntetési tételeket. Elrendeli a fogyasztás büntetését, és határozott különbséget tesz a fogyasztó, illetve a kereskedő között. A javaslat – a fogyasztás büntethetőségének egyértelm?bbé tétele érdekében – beiktatja a "szervezetébe juttat" fogalmat, mint tiltott elkövetési magatartást. Az előterjesztés szerint "csekély mennyiségnek" minősül, ha a kábítószer tiszta hatóanyagtartalma nem haladja meg LSD esetében a 0,001, heroin esetében a 0,6, kokainnál a 2, morfinnál a 0,9 grammot, illetve THC (marihuána, hasis) esetében az 1 grammot. Jelentős mennyiségnek ezentúl a csekély mennyiség húszszorosa számít majd. A fogyasztás maximális büntetési tétele a jelenlegi kettőről három évre emelkedik. Az új javaslat szerint csak az orvosszakértő által kábítószerfüggőnek, vagyis "betegnek" minősített személy kérheti majd, hogy önkéntes gyógykezelés vállalásával mentesülhessen a büntetőjogi felelősségrevonás alól. A kormány elfogadta a szervezett bűnözés viszszaszorítását célzó törvénycsomag tervezetét is. A csomag egyik elemeként a kormány a prostitúciót szabályozó törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára elmondta: megszűnne az eddigi általános tiltás, és a helyi önkormányzatok lehetőséget kapnának úgynevezett türelmi zónák kijelölésére, amelyek nem lehetnének oktatási, illetve egyházi intézmény közelében vagy a forgalom biztonságát veszélyeztető helyen. Az államtitkár közölte: a koncepció megfelel a Magyarország által aláírt New York-i Egyezmény követelményeinek, tehát továbbra is tilos lenne a prostituáltakat kizsákmányoló nyilvános házak létrehozása. Hangsúlyozta, hogy a jogszabály-tervezet csak a közrend védelmével foglalkozik, a prostitúció átfogó szabályozásáról a későbbiekben készül törvényjavaslat. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!