hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A miniszter elismeri: találkozhatott a bombagyárossal
Pintér válaszolt a revolver-ügyre

1998. 10. 03.
A nemzetbiztonsági bizottság álláspontja szerint tisztázódott Pintér Sándor belügyminiszter úgynevezett Clodo- és Boros-ügye. Mindez Pintér Sándor és Györgyi Kálmán, legfőbb ügyész meghallgatása után hangzott el. Keleti György, a grémium elnöke szerint ha újabb adatok merülnének fel, a testület újra áttekintheti a helyzetet.



Pintér Sándor belügyminiszter és Keleti György, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke.
Ki mit tud?   Fotó: Vörös Sz.

Mint előző lapszámunkban beszámoltunk róla, több olyan információ látott
napvilágot, melyek szerint Pintér Sándor kapcsolatban állt alvilági személyekkel. Az
ezt állítók két – nyilvánosságra nem hozott, de részleteiben kiszivárogtatott
– videofelvételre hivatkoznak. Az egyiken Boros Tamás, az a vállalkozó, akit májusban
az Aranykéz utcában felrobbantottak, nyilatkozik még 1996-ban a rendőrségen. Lapértesülések
szerint ezen a felvételen az hangzik el, hogy Pintér Sándor 1996 novemberében eltüntette
a bűnjelet – nevezetesen egy pisztolyt – a Lakatos Csaba ellen, az ügetőn elkövetett
merénylet-kísérletnél. Az ügyet bonyolította az is, hogy az elmúlt napokban valakik
elküldtek– miután Pintér tagadta, hogy a helyszínen járt– egy rendőrségi jegyzőkönyvet
a sajtónak, melyet a Lakatos Csaba elleni merényletnél vettek fel. Ebben az szerepel:
Pintér ott volt a helyszínelésnél. A másik videofelvételen pedig az idén júniusban
leleplezett "pilisszentlászlói bombagyáros" Dietmar Clodo felesége beszél arról,
hogy férje többször találkozott – az akkor már leváltott, vállalkozóként tevékenykedő
– Pintér Sándorral.

Keleti György, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke kifejtette: a megszellűztetett
jegyzűkönyv hiteles. Ellenben pontatlanságokat is tartalmaz, miszerint a készítés dátuma
nem felel meg a valóságnak. Egyébként a jegyzőkönyv nem a gyilkossági kísérlet
helyszínén, hanem egy attól néhány kilométerre levő helyen készült. Itt két férfit
tartoztattak fel a rendőrök, de nem a merénylet eszközéül szolgáló fegyvert találták
meg náluk. ( Boros Tamás videovallomása szerint ők voltak az elkövetők.) Keleti
elmondta: Pintér a bizottság előtti meghallgatáson nem emlékezett pontosan, hogy ott
volt-e a jegyzőkönyv felvételénél. Azzal érvelt, hogy akkoriban naponta vett részt
hasonló intézkedésekben, igy nem tudja korrekt módon felidézni, hol és mikor történt
a jegyzőkönyv felvétele.

Pintér Sándor belügyminiszter Clodóné vallomásával kapcsolatban leszögezte: nem zárható
ki teljes bizonyossággal, hogy találkozhatott Dietmar Clodóval. Mint mondta: a bizottság
előtt levetített videovallomás megtekintése után vált számára világossá, hogy
egy magánházban tartott üzleti tárgyaláson az üdítűt felszolgáló n? Clodo felesége
volt. Ez egy biztonsági cég termékbemutatóján történt. A céget viszont nem
tartotta megnyugtatónak, igy nem is kötött üzletet velük. Keleti György elmondta: a
bizottság a megnyugtató információk ismeretében lezártnak tekinti a "Pintér-ügyet".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!