hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lisztes kezek

1998. 09. 19.
"A mesebeli király konyháján azért nem lehetett kenyeret sütni, mert mire a liszt a kincstárostól a sütésre kijelölt kiskuktához jutott, mindenkinek annyi tapadt a kezéhez, hogy egy szem sem maradt belőle" – elevenítette fel Orbán Viktor miniszterelnök úr az ismert történetet a parlament őszi ülésszakának első napján, majd bejelentette, hogy a lisztes kezek leporolására sor került, vagyis a közpénzek immár a megfelelő helyre fognak kerülni. A Szabad Demokraták Szövetsége szerint azonban még jó néhány fiatal demokrata kezéhez liszt tapad, ezért a parlament keddi ülésén Eörsi Mátyás a pénzügyminiszterhez intézett kérdéseiben sürgette az elrejtett tenyerek leporolását. Az SZDSZ úgy látja ugyanis, hogy a mai napig nem születtek megnyugtató válaszok Simicska Lajosnak, az APEH újonnan kinevezett elnökének "fantomcégei" ügyében, pedig a vádak tisztázása, a kételyek eloszlatása a kormánynak is érdeke lenne. Az azonnali kérdések és válaszok órájában Eörsi azon kérdésére, hogy vajon Simicska gyakorolta-e aláírási jogát kinevezése előtt, a pénzügyminiszter határozott nemmel válaszolt, a képviselő további két kérdésére azonban csupán általános feleletet adott. Így nem derült fény arra, hogy megvizsgálták-e a Simicska nevével fémjelzett cégek üzletmenetének törvényességét, és azt, hogy volt-e ezen cégeknek köztartozása. De az sem nyert tisztázást, hogy miért volt szükségszerű az APEH dél-budapesti igazgatóságának éléről eltávolítani azt a vezetőt, aki korábban a Simicska és Gansperger urak érdekeltségébe tartozó cégeket vizsgálta. Eörsi pártja elgondolkodtatónak tartja, hogy e kétes ügyben mindig kitérő válaszok születnek, hiszen, ha valóban csak rágalmakról van szó, nincs szükség a kezek rejtegetésére, ha pedig azokhoz mégis liszt tapad, akkor le kellene őket is porolni.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!