hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az SZDSZ félti a sajtószabadságot

1998. 09. 19.
Pető Iván Parlement a Kulturális és Sajtó Bizottságának szabaddemokrata alelnöke     Fotó:Vörös Szilárd

"Egy demokráciában megengedhetetlen, hogy a kormányzat – ha közvetetten is –
egy médiabirodalom fölött rendelkezzen"– jelentette ki Pető Iván a Kulturális és
Sajtó Bizottságának szabaddemokrata alelnöke a Postabank lapcsalád helyzetére
utalva. Ezért az SZDSZ kezdeményezi, hogy a kulturális bizottság vizsgálja meg: mik a
kormány tervei a sajtóportfólióval.

A szabad demokraták emellett kezdeményezik a rádiózásról és televíziózásról szóló
törvény teljes felülvizsgálatát. Pető Iván szerint a törvény nem számolta fel a
pazarlást a közszolgálati médiában és a politikai pártoktól, illetve a kormánytól
való teljes függetlenség biztosítása sem sikerült maradéktalanul. A politikus a médiatörvény
szellemével és az Alkotmánybíróság határozataival összeegyeztethetetlennek
nevezte, hogy a Magyar Televízió elnöke – mint legutóbb – pénzügyi segítségért
forduljon a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a héten megtartott médiatárgyaláson
a kormánypártok részéről nem hangzott el új javaslat ahhoz – a számukra
elfogadhatatlan – megoldáshoz képest, hogy az MDNP és a KDNP ellenzéki pártnak számítson,
és így a koalíció újabb képviselőket delegálhasson a grémiumokba. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!