Kósáné Kovács Magda, az MSZP választmányának tagja és Lezsák Sándor, az MDF
elnöke kapta az Uborka-díjat a televíziós bábkabaré hetedik születésnapján,
politikusok és kormánytagok jelenlétében. A műsor új főszereplői – az Orbán-kormány
nevében – Dávid Ibolya igazságügy-miniszter Uborka-kaktusz virágcsokrot adott át a
műsor készítőinek. Az Uborka alkotói díját ez alkalommal Pokorni Péter, a műsorban
szereplő bábok készítője vehette át. A televíziós bábkabaré első adását
1991-ben mutatták be. Azóta hetvenegyszer került a képernyőre a humoros politikai műsor.
Az Uborka-díjat tavaly adták át először, akkor Horn Gyula kormányfő vihette haza
uborkabeli "önmagát". (MTI)
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »