hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aranygyűrű a leköszönő képviselőknek

1998. 08. 15.
Aranygyűrűt kaptak emlékbe a Tolna Megyei Önkormányzat képviselői négyéves munkájuk végeztével. "Amikor majd előveszik ezt a gyűrűt és ránéznek, eszükbe fog jutni, hogy valamikor a közigazgatásban dolgoztak" – indokolja a nagylelk? ajándékozást Bach József, a megyei közgyűlés szocialista elnöke.

Bach József lapunknak elmondta: a közgyűlés tagjai megérdemlik az elismerést,
hiszen a képviselőtestület nagyon takarékos volt az elmúlt ciklus során. Csaknem
ötmilliárd forinttal gyarapították az önkormányzat vagyonát egy olyan időszakban,
amikor más helyhatóságok felélték anyagi javaikat. Az ajándék értéke fejenként
körülbelül harmincezer forintra rúg, ami az elnök szerint semmi ahhoz a
pénzösszeghez képest, amit például a leköszönő parlamenti képviselők kaptak.
Ezért úgy látja, nem vet fel etikai problémát, hogy a testület megszavazta magának
az ékszert, hiszen e mögött 48 hónap munkája áll.

Kétségtelen ugyan, hogy ez idő alatt fizetést is kaptak a képviselők. A döntés
jogi szempontból sem kifogásolható – tudtuk meg Farkas László, főjegyzőtől, sőt
– ahogy hangsúlyozta – megvan az ilyesminek a helye a könyvelésben is. Felleg
Zsoltné főtanácsos, az önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrzését végző
Állami Számvevőszék önkormányzati ellenőrzési igazgatóságának munkatársa a
Hetek kérdésére szintén megerősítette a jutalomosztás törvényességét. Mint
mondta, az ajándékozás ugyan irritáló lehet, ám nincs limitálva annak mértéke: a
testület dönt arról, hogyan honorálja saját tevékenységét. Ebbe belefér akár az
aranygyűrű, akár egy külföldi utazás: minden önkormányzat belátása szerint
határoz arról, mi az, amit a választások előtt megengedhet magának.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!