Szerdán reggel hat óra után pár perccel a paksi atomerőm?ben és környékén
téves riasztás miatt megszólaltak a szirénák. A mintegy egy percig tartó
katasztrófariadóhoz az ezzel megbízott szakember hibája vezetett: elmulasztott az
indítókulcs elfordítása előtt egy ellenőrző lépést végrehajtani. Emiatt nem
észlelte a programozás hibáját, és e hiba miatt szólaltak meg a szirénák –
állapította meg az eset kivizsgálására felállított bizottság. A sziréna 77
településen zúgott fel. Öröm az ürömben, hogy voltak akik tudták mit kell ilyenkor
tenni: becsuktak ajtót-ablakot, és meghallgatták a Kossuth adót, hogy mi a teendő. (Hetek)
A Heves Megyei Bíróságon ítélet született két, még 1992-ben előzetes
letartóztatásba helyezett és tíz hónapig fogva tartott férfi kártalanítási
ügyében. A férfiakat azzal gyanúsították, hogy betörtek a kompolti templomba és
értékes kegytárgyakat vittek el. Az eljárás a vádlottak felmentésével zárult,
ezért a fogva tartásuk miatt keletkezett káruk megtérítéséért a bírósághoz
fordultak. A másodfokú ítélet fejenként hatvanezer forint vagyoni és százezer
forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte a magyar államot. Ez azt jelenti,
hogy mindössze havi hatezer forint kártalanításban részesültek az ártatlannak
"minősített" férfiak. (RSK)
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »