hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kancellári szék eladó
Kancellári szék eladó

2020. 04. 21.
Az Uniót meglepte, a német belpolitikát pedig egyenesen sokkolta a Kereszténydemokrata Unió elnökének lemondása. De talán helyesebb lenne azt mondani, hogy Annegret Kramp-Karrenbauert (AKK) megbuktatták. A látszólagos okok egészen a náci múlttól való félelemig juttatják az olvasót, ám ennél többről van szó. Egyrészt felrobbant a nagy német kormánykoalíció; szinte kizárt, hogy a következő választásokon a CDU/CSU-blokk az SPD-vel fogjon össze; és esélyt kaphatnak akár a Zöldek is, hogy hatalomközelbe kerüljenek. Még fontosabb viszont, hogy Merkel hatalmának megrendülése és befolyásának zsugorodása nem csak németföldön okozott hatalmi vákuumot – uniós szinten a Macron által fémjelzett hatalmi blokk vette át az aktívabb szerepet. A németeknek, úgy tűnik, elege lett ebből, és gondoskodtak arról, hogy a gyengekezű AKK eltávolításával potensebb vezetés jöjjön a posztmerkeli Berlinben.

A latolgatások egyelőre Friedrich Merzet tartják a legesélyesebbnek arra, hogy 2021-ben Merkel székébe üljön. Ne felejtsük: Merz már 2018-ban majdnem a CDU pártelnöke lett. A politikus és üzletember mögött sorakozik a német és az amerikai nagytőke. Ilyen hátszéllel könnyűszerrel Európa egyik főszereplőjévé válhat – és nem titkoltan jobbra igazítaná az életképtelenül „középvonalas” merkeli örökségű német vezetést.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!