A pesti színházélet aranykorának királynője egyszerre élt a magaslatokban és mélységekben: a közönség vastapssal és rózsaszirmokkal ünnepelte nagy alakításait, önmagát azonban soha nem tudta elfogadni. Leginkább azt sajnálta, hogy írásai halhatatlanabbá válnak színészi játékánál – hiszen ahogy az őt ünneplő közönség idővel kicserélődik, úgy velük együtt szikrázó színpadi alakításai is a felejtés homályába süllyednek…
Jászai Mari – született Krippel Mária – ötödik gyermekként érkezett meg Krippel József ácsmester és Keszey Julianna családjába.
„Az anyám, nemes Keszey Julianna, kikosarazta a jómódú kérőket a szegény ács Józsiért. Boldogan is éltek, amíg a gyerekek el nem sokasodtak. (…) 1853-ban költöztünk be Győrbe. Nőttek a gyerekek és fogyott a kenyér. A büszke, nemes Keszey Julianna nem panaszkodott. Szoptatott, főzött, mosott, varrt reánk és hordta az ebédet az ura után oda, ahol az éppen dolgozott. Az ötödik gyerek után lankadni kezdett acélos ereje. Levágta »földet söprő« aranyhaját, mert »nem ért rá megfésülni«. A fiait kellett reggelenként az iskolába készíteni, hogy azok ne csak a »legokosabbak«, hanem a »legcsinosabbak« is legyenek” – írja Jászai emlékirataiban.
2019.03.14. (XXIII/11)
