hetilap

Hetek hetilap vásárlás
30 éve nyerte első olimpiai aranyát Egerszegi Krisztina
Halk világsztár, hangos eredményekkel

2018. 10. 18.
A mai napig nem született olyan hölgy, aki több egyéni olimpiai aranyat nyert volna úszóként – ötöt –, mint Egerszegi Krisztina. Szinte napra pontosan 30 éve, 1988-ban, a szöuli olimpia és a magyar csapat legfiatalabbjaként 14 évesen lett olimpiai bajnok.

„Egérke”, a későbbi „Krisztina királynő” 1974. augusztus 16-án Budapesten láthatta meg a kék eget, budai polgári család második leányaként, két évvel nővére, Klárika megszületését követően. Szülei, János és Klári a Puskás Tivadar Távközlési Technikum tanulóiként találkoztak először, aminek a következménye házasságkötés lett 1969-ben.

A cingár kis Egérkét az óvó néni művészi tornára javasolta, viszont mikor az ovis csapat a margitszigeti úszótáborba keveredett, a meleg vízbe, a játékos pancsikolás megérintette. Szegény kislány akkor még nem gondolhatta, hogy ez hány hajnali, jó meleg ágyikóból történő kibújásba, sötétben, esőben, sárban, szélben való dülöngélésbe, metrózásba, és az akkori meleg vízhez képest jéghideg vizű medencébe ugrásba torkollik.

Kiss Miklós volt az első szakember, aki felfedezte, hogy egy piciny aranyrög került a közelébe. Egérke élvezte a vízi életet és az edzéseket. Az alkatából következő kitűnő vízfekvésével hamar kitűnt a kortársai közül. Egerszegi Krisztina a Budapesti Spartacus Sportegyesület versenyzője lett, így mikor 1983-ban a klub az új, modern Kőér utcai bázisra költözött, az edzőváltást is eredményezett. Turi György lett az edzője, ami egyben azt is jelentette, hogy kezdetét vette az a rendszer, ami része az úszósportot felvállalók életének.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!