A magát egyszerűen retro-futurista zenésznek aposztrofáló Jarre-t az
elektronikus zene atyjának, a techno- és a DJ-kultúra keresztapjának tartják
szerte a világon szakmai és műkedvelő körökben egyaránt. Tehetségét a
világszerte eladott több mint 55 millió album bizonyítja.
Jarre Lyonban született 1948. augusztus 24-én. Szülei gyermekkorától kezdve
bátorították fiukat a zenetanulásra, így a kis Jean Michel már ötévesen
zongorázni kezdett. Apja, Maurice Jarre világhírű zeneszerző – nevéhez olyan
művek fűződnek, mint a Doctor Zsivago vagy az Arábiai Lawrence című filmek zenéi
– az ötvenes évek elején úgy döntött, elhagyja családját, hogy új életet kezdjen
Amerikában. Az ifjú Jarre gyermekkorát beárnyékolta apjának elvesztése, kitartva
azonban tehetségének munkálása mellett, sikeresen felvételizett a híres Párizsi
Konzervatóriumba. 1968-ban a rock and roll korszak kellős közepén felfedezte az
akkor még gyerekcipőben járó elektronikus zenét, amely katartikus hatást
gyakorolt a szárnyait bontogató fiatal művészre: a konzervatóriumot otthagyva
beiratkozott a Groupement de Recherche Musicale-be, amely egy, a kortárs és
kísérletező zenészek számára új képzést kínáló kutatóközpont volt. Itt
lehetősége nyílt az elektroakusztikus világ alaposabb megismerésére, és
hamarosan zenei munkák is megtalálták. 1973-ban már számos francia popsztárnak
írt dalokat.
Néhány mérsékelt sikerű kísérleti album kiadása után (La Cage, Deserted Palace)
1976 augusztusában stúdióba vonult, hogy elkészítse Oxygene című lemezét. A
formabontó zenei anyag addig még sosem hallott hangzásvilágot teremtett: Jarre
komolyzenei motívumokat fúzionált fülbemászó slágeres dallamokkal, mindezt
földöntúli atmoszférát idéző szintetikus hangszerelésbe ültetve. A műfajteremtő
album alighogy piacra került, szinte rögtön a toplisták élén foglalt helyet
világszerte, és egy csapásra a nemzetközi sztárok sorába emelte a 29 éves
művészt.
Az ifjú Jean Michel dédelgetett álma eredetileg az volt, hogy muzsikáját ne csak
hallgassák, hanem „lássák” is az emberek. Az első lélegzetelállító koncertre
1979. július 14-én került sor (a Bastille lerombolásának ünnepnapján) a Place de
la Concorde-on, Párizsban. Az újdonságnak számító, gigantikus multimédiás
koncert hang- és fényhatásait hihetetlen tömeg élvezte: több mint egymillió
ember özönlött a helyszínre, hogy lássa és hallja az „új mestert”. A koncert
mint minden idők legnagyobb számú közönségét felvonultató előadóestje íródott be
a Guinness Rekordok Könyvébe.
Muzsikája rövidesen átszivárgott a vasfüggönyön túlra is: 1981-ben a kínai
kormány két éven át tartó lobbizásnak és a közvélemény nyomásának engedve –
ekkor már a világ fő zenei eseményeként ünnepelték Jarre-t szerte Európában –
megengedte, hogy öt részből álló koncertsorozatot adjon, Mao elnök halála óta
ugyanis nyugati zenész nem tehette be a lábát Kínába. 1986-ban egy újabb
megaprodukció öregbítette hírnevét, ezúttal a texasi Houstonban. A helyi
hatóságok meghívására Jarre műsora hivatott megkoronázni Texas állam
megalapításának 150. és a NASA megalapításának 25. évfordulóját. Április 5-én a
francia művész egy gigantikus, emelkedő színpadon ejtette ámulatba Houston
belvárosát. Földöntúli lézerfényben megvilágítva, olimposzi tűzijátékkal a feje
fölött, Jarre belevágott intergalaktikus zenei blokkjába, mialatt a
felhőkarcolókra kifeszített 120 × 62 méteres óriáskivetítőkön szürreális képek
sorozata jelent meg. A helyszínen mintegy másfél millió (!) ember tapsolta végig
a francia művész zenéjét. A koncert alkalmából készült Rendez-Vous lemezzel
Jarre újabb formabontó lépéssel rukkolt elő: az elektronikus zenét az élő,
emberi kórusokkal ötvözte. Az albumot az amerikai asztronautának, Ron McNairnek
ajánlotta, aki egy speciális közreműködésre készült az új lemezen. Az űrbeli
szaxofonszóló terve azonban a Challenger űrhajó tragikus katasztrófája miatt
meghiúsult. 1997 szeptemberében Jarre Moszkva fennállásának 850. évfordulójának
fényét emelte, ezúttal 3 milliós közönség előtt. A grandiózus hang- és
látványshow-n a több száz főből álló orosz nemzeti kórus is fellépett.
Koncertjeivel, lemezeivel rendszeresen kampányolt a háborúk ellen, toleranciát
hirdetett faji, illetve szexuális kérdésekben, és a konfliktusok helyett az
emberi tudás és a technikai fejlődés érdemeire hívta fel a figyelmet. Munkájának
elismeréseként 1993 májusában Jarre-t az UNESCO Jóakarat Nagykövetévé nevezték
ki. Több ízben nyerte el a zenei Grammydíjat New Age kategóriában. A millennium
tiszteletére ismét megpróbálta felülmúlni önmagát: 1999 szilveszterén Kairóban
tárta a nagyközönség elé a 9,5 millió dollár költségvetésű A Nap tizenkét álma
(Twelve Dreams of the Sun) című alkotását. A piramisok lábánál ötvenezer rajongó
döbbent meg az ezer énekest, zenészt, táncost felvonultató előadáson.
Napjainkban kissé visszafogottabb elektrodzsesszes albumokkal jelentkezik, de
megakoncertjeit időről időre, más-más helyszíneken előveszi a cilinderből, ha az
általa vélt jó ügyek mellé állhat műveivel.
Magánélete távolról sem ilyen sikeres, Charlotte Rampling angol színésznővel
kötött házassága (amelyből két gyermek született) a kilencvenes évek közepén
futott zátonyra, és – bár nagyszabású koncertjei folytatódtak – azóta is keresi
zenei megújulásának fonalát.
2008. 11. 07. (XII/45)
