Willis úr tizenhárom év kihagyás után kapta magára ismét tépett-véres
atlétatrikóját, amely az 1988-ban forgatott első rész óta elválaszthatatlan
ismertetőjegye lett. Az izzadtságszagú ruhadarab nemrég az Amerikai Történeti
Múzeum gyűjteményébe is bekerült Rocky bokszkesztyűje és Dorothy vörös cipellője
mellé. Willis három tinédzser lányával érkezett az átadásra, ahol az örök macsó
apuka büszkén feszített Rumer (19), Scout (16) és Tallulah (13) gyűrűjében.
Az NSZK-ban született, ámbár vérbeli amerikai színész már fiatalkorában vonzotta
a bajt – akárcsak a celluloidon. Három héttel az érettségi előtt kicsapták a
középiskolából, mert aktivistaként részt vett egy faji megkülönböztetések elleni
tüntetésen. Tekintve, hogy Willis gyerekkora óta erős dadogással küzdött,
számára is nagy élmény lehetett, hogy beszédhibája azonnal megszűnik, ha
pódiumra lép. Így sosem riadt vissza egy kis szerepléstől: iskolatársai körében
rendkívül népszerű volt, hiszen hibátlanul tudott állathangokat utánozni, és a
szájharmonikával is jól bánt. (Ez a képessége a későbbiekben jól kamatozott
néhány animációs film, illetve a Nicsak, ki beszél? szabadszájú bébijének
szinkronszerepénél.) Az iskola bohóca, „Bruno” egyébként nem művészközegből
jött: apja, David Willis, éppen Idar-Obersteinben teljesített katonai
szolgálatot, amikor beleszeretett Marlene Steinbe, a német szántóföldek szépébe,
aki bolondult az amerikai bakákért, és Elvis-számokkal altatta elsőszülöttjét.
David papa két év múlva leszerelt, és hazavitte családját az Államokba, ahol
Marlene-nel még három közös gyerekük született. Habár Bruce látta, hogy apja
keményen dolgozik, mégsem viszi semmire, érettségi után ő is a kétkezi munkát
választotta. De ez nem tartott sokáig: „Miután megláttam Al Pacinót a
Keresztapában, elhatároztam, hogy színész leszek” – mondta Bruno. Bruce New
Yorkban napról napra élt: éjjel italt kevert vagy harmonikázott, majd vasút
melletti garzonjában bonyolította egyéjszakás kalandjait. Színészi vágyai
ekkoriban a nappali szereplőválogatásokra koncentrálódtak, habár két koktél
között kiemelkedő alakítást nyújtott Rick szerepében a Macska a forró bádogtetőn
című Broadway-darabban.
1985-ben indult útjára az ABC csatornának A simlis és a szende című bűnügyi
sorozata, ahol bár utolsó volt a sorban, mégis őt választották ki ötezer
jelentkező közül „simlis” David Addison szerepére. A műsort öt évig falták a
tévécsatornák, miközben kolléganője, Cybill Shepherd nem volt valami nagy
véleménnyel Willisről: „Bunkó macsó. Pálinkaszagú és beképzelt. Bruce Willis egy
disznó, igaz, tehetséges, de sohasem tudja levetkőzni a bunkóságát.”
Nőügyeiben és részeges életmódjában Demi Moore-ral, a meglehetősen erőteljes
egyéniségű színésznővel kötött házassága hozott váltást 1987-ben. Házasságukat
kezdettől fogva kikezdte a sajtó, de ők harcosan kiálltak egymás mellett. Így
volt ez akkor is, amikor Demi második lányukkal várandósan pózolt a Vanity Fair
címlapján. A ruhátlan fotó nagy vihart kavart, a kis Scout pedig a leghíresebb
magzat lett. Cserébe Demi eljárt Bruno hobbikoncertjeire dekoratív „színpadi
táncosnak”. Házasságuk éveiben vette kezdetét a Die Hard sorozat, és születtek
olyan Willis-alkotások, mint a Jól áll neki a halál, a Ponyvaregény, az Ötödik
elem, a 12 majom és a Hatodik érzék. Bár sokféle szerepben megjelent már,
legtöbbször és legjobban a bohém, balhés jófiúkat hozta, vagyis önmagát.
2007. 07. 12. (XI/28)
