Csúcstúrák

Csúcstúrák

1998. 10. 10.
A kirándulás mindenki számára ideális lehetőség aktív pihenésre, kikapcsolódásra, regenerálódásra. Ám akik nem rendelkeznek túrázó hagyományokkal, sokszor nehezen szánják rá magukat. A gyerekek is – főleg a fiatalabbak – problémát jelenthetnek, ha nem megfelelően készítjük fel őket az útra. Hamar "elfáradnak", megunják a monoton menetelést, hiába biztatjuk őket, hogy milyen szép a táj, milyen jó a levegő. Be kell tehát lelkesíteni őket, akkor az amúgy kifogyhatatlannak tűnő energiatartalékuk sem "ereszt le" olyan gyorsan! Érdekessé kell tenni számukra a kirándulást, hogy máskor is szívesen eljöjjenek. Ennek egyik módja a csúcstúra. Mintha igazi hegymászók lennénk, mindenki (lehetőség szerint a picik is) saját hátizsákba csomagolja a szükséges felszerelést, élelmet. (Az ellenőrzés azért nem árt!) Kell még egy nem túl régi térkép, és – kellő érzelmi előkészítés után – már indulhatunk is az ormok meghódítására. Mászás közben célszer? időről időre pihenőt tartani, ilyenkor lehet enni, inni is, vagy megnézhetjük a térképen, hol is tartunk, mennyi még a csúcs – hadd tanuljon a gyerek. Érdemes az útról naplót készíteni. Színesen, amolyan hegymászó stílusban. Később fényképekkel is kiegészíthetjük. Néhány kockát a gyerek is készíthet, ezt is meg kell szokni. Hűvös téli estéken – meleg kandalló mellett – élmény lesz együtt olvasgatni a közös kalandokat. Kezdetnek közeli (most még nem hófödte) csúcsokat ajánlunk. Budapesten itt van például a Gellérthegy. Gyalog! A csúcson természetesen (akárcsak a profik) el kell fogyasztani a "hagyományos" csúcs-csokit, és dokumentumfotókat kell készíteni. Gyerekeink talán még sose látták így, magasból fővárosunkat, ismét ragyogó alkalom nyílik tehát a játszva tanulásra. A közelben található még a János-hegyi kilátó. A fogaskerekűtől hosszabb, a libegőtől rövidebb túra kínálkozik a kilátóig. A Hármashatár-hegyi csúcshoz vezető út kiindulási pontjához a Kolosy térről induló 65A jelzés? busszal jutunk fel. Nem illik 65-össel felmenni a végállomáshoz, innen ugyanis már csak 3-5 perc az út, ami már nem minősíthető hegymászásnak. Budapesttől kicsit távolabb esik az 534 méteres, komolyabb magasságú Nagykevély, amely Pilisborosjenőről vagy Csobánkáról közelíthető meg. Ha komolyabb és izgalmasabb kirándulásra vágyunk, Dömösről a Rám szakadékon át már igazi hegymászó produkció felmászni a csúcsra! Kicsi gyerekek mellé célszer? "hegyivezetőt" toborozni baráti körünkből. Ha kellően ráharaptunk a mászás ízére, jöhetnek a komolyabb magasságok! Itthon a csúcs a Kékestető, de a határtól 200-300 kilométerre a Magas Tátrában vagy Ausztria közeli alpesi tájain 2000-2500 méteres magasságokba is felcammoghatunk a jelzett turistaösvényeken. Ha családunk is megkedveli ezt a pihenési formát, jóleső érzéssel fogjuk tapasztalni áldásos hatását. Miközben egymást segítjük, toleráljuk, fegyelmezett, kitartó, szépre fogékony és nem utolsó sorban egészségesebb emberek leszünk!
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!