A Hetekben nemrég figyelemre méltó interjú jelent meg Wéber Attila szociológussal Metamorfózisok – A magyar jobboldal két évtizede című kötetének megjelenése alkalmából (Téved Orbán, amikor Kádárt másolja. Hetek, 2010. július 30.). A téma érdekes- ségének okán és az általam nagyra becsült nyilatkozó egyik mondatának ürügyén indíttatva éreztem magam – mint a KDNP volt elnöke –, hogy ehhez a kérdéskörhöz hozzászóljak.

A hatalom – minek tagadjuk? – nagyszerű dolog. Minél nagyobb, annál kívánatosabb. Megnyitja a lehetőségek tárházát, és eszközöket is biztosít, hogy ezek körét bővítsük és a megvalósítás irányába tereljük. Ki ne örülne annak, hogy sok mindent megtehet? S idővel elhiszi, hogy mindent. Meggyőződése a hatalomgyakorlás közben egyre erősödik. Ezért aztán nemigen válogat az eszközökben, hogy növekvő lehetőségeit valóra váltsa.

A baloldal, azaz a szociáldemokrácia válsága nem tekinthető magyar specialitásnak. Sőt, inkább kontinensünk határait is meghaladó világjelenségnek, mert egyes politológusok az egyesült államokbeli Demokrata Pártot is az európai szociáldemokrácia sajátos változatának tekintik. De ennél jóval fontosabbak és kétségtelenül tanulságosabbak számunkra a szociáldemokraták európai történelmének válságperiódusai, illetve az azokat követő megújulás tényezői és kimunkált céljai.

Közeledvén a parlamenti választásokhoz, egyre több ígéretet-fogadkozást hallhatunk, és remélhetőleg egyre alaposabb pártprogramokat fogunk megismerni. Az előrejelzések alapján azonban már olyan állapotba került a társadalom, pontosabban a közvélemény politikai preferenciát vállaló része, hogy a választás – az előbb említett kampányelemek tartalmától és tömegkommunikációs hatékonyságától függetlenül – lényegében véve már eldőlt.

Jézus Krisztus születése, a megtestesülés a teljes és végleges kinyilatkoztatás eseménye. Isten már nem közvetítők útján üzen, hanem személyesen jön el. Így lett tökéletes az embernek az Istenhez való viszonya. S miközben a megtestesülés és a megváltás, illetve Jézus egész élete kinyilatkoztatja Isten mivoltát, egyúttal rendkívüli képet rajzol meg magáról az emberről is. Korábban csak annyit tudhattunk, hogy az embert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. A megtestesülésben azonban maga az Isten azonosul az emberrel.

A budapesti melegfelvonulásoknak mindig van kifejezetten a vallásos embereknek szóló, természetesen negatív töltésű üzenete. Ez a „pogány forradalom" nem kevesebbre, mint a zsidó-keresztény kultúra évezredes értékeinek lerombolására törekszik, amelyet pedig közös erővel - transzcendens hitünk és humanista értékrendünk alapján - védelmeznünk kell.

Szenvedélyektől sem mentes társadalmi méretű vita bontakozott ki a romák helyzetéről és a közbiztonság állapotáról, amely a két témakört összekapcsolva már tematikai szempontból is megelőlegez bizonyos előítéletes következtetéseket. A helyzet bonyolultságára jellemző, hogy sokszor a roma kisebbséget előítélet-mentesen, sőt rokonszenvvel tekintő és vitathatatlan segítő szándékot tanúsító, felkészült elemzők sem képesek használható támpontot nyújtani a társadalmi megbékélés megteremtéséhez.

A keresztényszocialista mozgalomról és az általa képviselt, különleges – igazán csak a félfeudális Magyarországon kibontakozó – politikai alternatíváról írt korábbi cikkeimben és tanulmányaimban magam is hajlottam arra, hogy az e témakörben mutatkozó hallgatást az oly sokszor tapasztalható történelmi feledékenység számlájára írjam. 

"Birkanép", s a legutóbbi parlamenti választás dátuma – mind a mai napig – öles betűkkel olvasható egy hűvösvölgyi ház falán. Nyilvánvaló, a választási eredménnyel elégedetlen kéztől származik. S nem is az elégedetlenséggel van baj, hiszen arra a demokrácia játékszabályai szerint mindenkinek joga van, hanem a sommás ítélettel, amivel – akaratlan – még a vele azonosan szavazók táborát is megsérti. Hiszen ők is a magyar néphez tartoznak. Így aztán ők is – legalábbis a feliratkészítő szerint – birkák. Sőt, még a feliratkészítő is az… Így hullik vissza minden megosztó és átgondolatlan törekvés nem is annyira a falfirkálás szintjén gondolkodó emberekre, hanem elsősorban azokra a politikusokra és pártideológusokra, akik a muníciót fáradhatatlanul szállítják. Mégpedig olyan területekre, ahol a legfájdalmasabb a megosztottság. Ahol az ellentétek a dolog lényegét teszik tönkre.