A WHO helyi képviselője kitálalt: Kína eltussolja az igazságot
Nem engedik a Világszervezetet a vírus eredete után nyomozni
A WHO helyi képviselője kitálalt: Kína eltussolja az igazságot

Forrás: Youtube/Skynews

2020. 05. 07.
A férfi szerint az Egészségügyi Világszervezetet a vuhani vírus eredetével kapcsolatos minden nyomozásból kizárták.

A brit Sky News-nak adott április 30-ei interjúja óta a WHO kínai képviselője, Dr. Gauden Galea könnyen odáig juthat, hogy már nem fogadják szívesen az országban annak ellenére, hogy a helyzettel kapcsolatos kritikáit igen diplomatikus stílusban tárta nyilvánosság elé. A kínai kommunista vezetők azonban korántsem arról híresek, hogy passzívan fogadnák az őket érő negatív kijelentéseket.

Hozzák nyilvánosságra a biolaborok kutatási eredményeit!

“Tudjuk, hogy folyik valamiféle nemzeti szintű nyomozás, de ebben a stádiumban nem kaptunk meghívást, hogy részt vegyünk benne…A WHO különböző kérvényeket juttatott el ezzel kapcsolatban az egészségügyi bizottsághoz, és hatóságokhoz. A vírus eredete rendkívül fontos, ahogy az emberek és állatok közötti kapcsolódási pontot is tanulmányozni kell,” - fejtette ki Dr. Galea véleményét az ügyben, hozzátéve, a Világszervezet nem érti, milyen alapon zárták ki a vizsgálati folyamatból.

Nem állt meg azonban ezen a ponton, a doktor továbbment, kijelentette, hogy Kínának nyilvánosságra kellene hoznia két vuhani biológiai labor (a Vuhan Virológiai Intézet és a Vuhan Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ) kutatási feljegyzéseit a denevér-koronavírussal kapcsolatban.

A WHO a kommunista párt véleményét kommunikálta

Az Egészségügyi Világszervezet legnagyobb hibája – ami milliónyi fertőzött ember egészségébe és sokak életébe került – az volt, hogy elhitte Kínának: az emberről emberre való terjedés veszélye a vírus esetében nem áll fenn. A The Lancet lap értesülései szerint december közepére számos arra utaló bizonyíték halmozódott fel, ami azonban pontosan erre mutatott, és lehetővé tette, hogy a vírus futótűzként terjedjen el, a helyi hatóságok mégis hetekig rejtve tartották az információ, bizonygatva, hogy továbbra sem a fentiekben felvázolt szenárióról van szó.

A Hetek korábbi lapszámában részletesen is írtunk arról, hogy mekkora felelősség terheli Kínát a koronavírus-járvány kirobbanásában és elterjedésében. A cikket ezen a linken lehet elérni.

A WHO tehát a helyi kommunista párt véleményét kommunikálta a világ felé január 14-én, vagyis, hogy „a kínai hatóságok által végzett előzetes nyomozás során nem találtak világos bizonyítékot arra, hogy emberről emberre terjedne a vírus,” s még aznap hozzátették, csak „limitált” számban tapasztalható az ilyen fajta fertőzés.

Vuhanban járt, kiderült az igazság

Mikor Dr. Galea végre Vuhanba látogathatott január 20-án, a helyi egészségügyi dolgozók azonnal megosztották vele az igazságot. „Első kérdéseink között volt az emberről-emberre terjedés lehetősége, melyre azonnal választ is kaptunk… két fertőzött egészségügyi dolgozó személyében.”

Ugyanezen a napon a kommunista hatóságok végül bejelentették, amit már hetek óta tudtak, hogy a Vuhan-vírus emberről emberre is terjed. Körülbelül egy hónappal késtek le arról, hogy megmentsék a világot a halálos járványtól.

A koronavírussal kapcsolatban azonban nem csupán a puszta fertőzőképesség volt az egyetlen, amit Kína takargatni akart a WHO elől, az új fertőzések számát is jócskán csökkentve hozta nyilvánosságra. Január 3-ra a hatóságok összesen 41 esetet vallottak be, de ami ez után következett , még abszurdabb volt, ugyanis az azt követő 12 napban egyetlen új megfertőződésről sem adtak hírt.

A WHO tisztviselője ennek ellenére továbbra is védi azt az elképzelést, miszerint a Vuhan-vírus „természetes, nem mesterségesen létrehozott vírus”. A CCP állítását viszont, miszerint a koronavírus az Egyesült Államokból származik, cáfolta. „Az összes rendelkezésre álló bizonyíték alapján, a WHO…. meg van győződve arról, hogy vuhani eredetű… ”

Menekülnének a felelősség elől

Mindent egybevéve úgy tűnik, Dr. Galea interjúja a WHO erőfeszítése arra, hogy kivonja magát a felelősség alól, azt sugallva, hogy a szervezetet ugyanúgy megvezette Kína eltussolási kísérlete, mint a világ többi részét. Vagy, ahogy ő fogalmaz: “Abban az időszakban csak annyit tudtunk, amit Kína megosztott velünk.”

Dr. Galea „védőbeszédének” időzítése sokatmondó. Trump elnök csupán egy hete rendelte el, hogy az amerikai kémügynökségek, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA), a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA), illetve a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vizsgálják ki, vajon a WHO részéről történt el eltussolás, mit tudtak a vírus korai terjedéséről, és mit hallgattak el belőle.

A Hetek korábbi lapszámában részletesen is írtunk arról, hogy a WHO-t milyen felelősség terheli a járvány helytelen kezelésében, és hogyan fonódott össze a Világszervezet a kínai rezsimmel. A cikket ezen a linken lehet elérni.

A látott bizonyítékok alapján Trump elnök meg van győződve arról, ahogy az Ovális Irodában április 29-én az újságíróknak is kijelentette, hogy a WHO „megtévesztett minket”.

“Többet kellett tudniuk, mint amit elvileg tudtak. Mi tudtunk dolgokat, amiket ők nem tudtak, vagy nem mondták el nekünk. Most szó szerint ők Kína dudásai, én így látom.”

Ami Kínát illeti, az eltussolás folytatódik. A kommunista hatóságok továbbra is nevetségesen alacsony számú fertőzést és halálesetet jelentenek meg, miközben tagadják a tényt, hogy a Vuhan-vírus kitörése számos kínai városban folytatódik. Folytatják a narratíva terjesztését, miszerint Kína a világ legsikeresebb országa a vírus megfékezésében és a többi ország által követendő „modell”.

(SkyNews, RFA, NBCNews, LifeSiteNews)

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.
 
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!