A koronavírus újabb áldozata: elhunyt a Fehér ház legendás alkalmazottja, 11 elnököt szolgált életében
A koronavírus újabb áldozata: elhunyt a Fehér ház legendás alkalmazottja, 11 elnököt szolgált életében

Forrás: The Weinstein company

2020. 05. 27.
Az Egyesült Államok elnökei 4, legfeljebb 8 évet tölthetnek a Fehér Házban, a hivatali idő leteltével pedig el kell hagyniuk a Pennsylvania Avenue-t. Volt azonban egy személy, aki több mint 50 éven át „otthonának” nevezhette az elnöki rezidenciát.

Wilson Roosevelt Jerman, a legendás komornyik élete során 11 államfő mellett szolgált: Dwight D. Eisenhower elnöktől egészen Barack Obamáig.

Jerman 1929-ben látta meg a napvilágot egy szegény észak-karolinai földműves gyermekeként. Családja rossz anyagi körülményei miatt 13 évesen kimaradt az iskolából és dolgozni kezdett, majd a jobb megélhetés reményében Washingtonba költözött, és a vendéglátásban helyezkedett el.

A legendás komornyik Eisenhower elnöksége alatt, 1957-ben legjobb barátja, Eugene Allen meghívására került a Fehér Házba. Allen élete ihlette egyébként a 2013-ban megjelent The Butler (A komornyik) című filmet. Jerman kezdetben takarítóként dolgozott a világ leghíresebb kormányzati épületében, majd később Jackie Kennedy komornyikká léptette elő.

A komornyik c. film előzetesét itt tekintheti meg:

 

Unokája, Jamila Garrett nagyvonalú, szeretetteljes és alázatos emberként írta le a nagyapját, aki jó kapcsolatot ápolt több kormányzati vezetővel,

többek között a Bush-családdal és az Obama-házaspárral is. „Szeretnivaló ember volt. Az első, akit reggel megláttunk, amikor elhagytuk a rezidenciát, és az utolsó, akivel este találkoztunk, amikor hazaértünk” – emlékezett meg a legendás komornyikról George W. Bush. Egy televíziós műsorban pedig lánya, Jenna néhány emlékezetes pillanatot osztott meg a Bush-család és Jerman kapcsolatáról.

Wilson Roosevelt Jerman 2012-ben vonult végleg nyugdíjba, a Fehér Házban töltött 55 év alatt tizenegy elnök pályafutását kísérte végig, biztosítva az ország vezetőinek a békés, nyugodt hátteret. „A személyéből áradó kedvességgel és törődéssel tette a Fehér Ház épületét otthonná az elnökök és családjaik számára” – fogalmazott Michelle Obama, egykori First Lady.

A legendás komornyik május 16-án, 91 éves korában hunyt el az Észak-Virginiai Egészségügyi Központban, koronavírus fertőzés következtében.


Business Insider / BBC / NBC News

 

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook-oldalunkon megteheti: 

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!