Ezrek hánytak fittyet a korlátozásokra húsvétkor
Bőven akadt dolga a rendőrségnek
Ezrek hánytak fittyet a korlátozásokra húsvétkor

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 14.
Több mint 4600 rendőri intézkedés volt a kijárási korlátozások megszegése miatt a húsvéti hétvégén - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a keddi online sajtótájékoztatón.
 
Többfős csoportosulások alakultak ki a húsvéti hosszú hétvége alatt a Balaton déli partján és a nagy bevásárlóközpontok közelében - mondta
Lakatos Tibor.
 
Közölte: a húsvéti hétvégén 4692 esetben intézkedtek, a rendőrség továbbra is leginkább figyelmeztetéssel bírta "jobb belátásra" az embereket a kijárási korlátozás betartása érdekében.
 
Arról, hogy a Balatont hogyan árasztották el a belföldi turisták, és hogy miként próbálnak meg ez ellen védekezni most a helyi polgármesterek - itt írtunk részletesen.
   
Néhány helyen semmibe vették a korlátozásokat - hangsúlyozta, majd ismertette: Somogy megyében, a Balaton déli partján többfős csoportosulások alakultak ki, a rendőrök emiatt 69 feljelentést tettek.
   
Hozzátette, a nagyobb bevásárlóközpontok környékén elsősorban azok csoportosultak, akik 65 év feletti hozzátartozójukat vitték el a 9 és 12 óra közötti idősávban vásárolni.
 
(Forrás: MTI / Nyitókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix (képünk illusztráció))
 
---
 
Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Fizessen elő most a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!