Háttér

2006. 05. 26. (X/21)
Forró nyár

Forró nyár

2006. 05. 30.
Ma még kevesek titka, hogy konkrétan milyen intézkedéseket dédelget az új kormány, s milyen változások határozzák majd meg a következő éveinket. Mindenesetre a miniszterelnök azt üzente, Magyarország legintenzívebb reformkorszaka köszönt ránk. Jelentős átalakulásra kell számítani az egészségügy finanszírozása, az államigazgatás, az oktatás területén, és nem kizárt egyes adófajták felemelése sem. Az MSZP hétvégi kongresszusán a kijelölt kormányfő ismertette a változás menetrendjét. Eszerint „2006 a reform ideje, amikor nagy lépésekre kerül majd sor. 2007-ben kiteljesednek a reformok, de 2008-ban már kevesebb változás várható. 2009-ben majd azt mondják az emberek – tette hozzá Gyurcsány –, jó, hogy ezeket a reformokat végrehajtottátok”. Kérdés, mennyire lesz fájdalmas az államháztartás rendbe tételét célzó intézkedéssorozat. Nem lehetnek illúzióink, az egészségügy finanszírozásának átalakítása az egész társadalmat érinti. Rácz Jenő egészségügyi miniszter egy konferencián elmondta, nem lehet úgy hozzányúlni egy ágazathoz, hogy az ne járna valamilyen érdeksérelemmel. Ám a reform nem jelent feltétlenül olyan intézkedéseket, amelyek mindenkinek keményen fájnak. A következő másfél évben jelentős reformlépésekre kell számítani, a teljes átalakulás folyamata akár tíz évet is igénybe vesz.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!