CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
Az ügyészek szerint a gyanúsítottak egy meg nem nevezett berlini helyszínen akartak fegyvereket begyűjteni, hogy azokat egy jövőbeli támadás során használják.
A dán hatóságok eközben szintén közölték, hogy letartóztattak három embert, akiket fegyveres támadás előkészítésével vádolnak. A dán hírszerző ügynökség szerint a dán és a német nyomozás nem kapcsolódik közvetlenül egymáshoz. Flemming Drejer felügyelő a dán rendőrségtől elmondta, hogy a Dániában a saját nyomozás keretében letartóztatott három gyanúsítottat terrorcselekmények előkészítésével fogják megvádolni. Anja Dalgaard-Nielsen, a dán hírszerzés vezetője szerint a terrorfenyegetés összefügg az izraeli-gázai háborúval és a dániai és a svéd Korán-égetés(ekk)el.
A német ügyészség közleményben arról tájékoztatott, hogy három, a Hamászhoz köthető gyanúsítottat Berlinben, egyet pedig Hollandiában tartóztattak le.
A letartóztatásokra azt követően került sor, hogy a rendőrség öt berlini lakásban és egy étteremben razziát tartott. A Berlinben elfogott három személy libanoni és egyiptomi származású volt, a negyedik gyanúsítottat (egy holland állampolgárt) Rotterdamban fogták el a holland rendőrök, akik a német hatóságoktól kapott információk alapján jártak el. A feltételezések szerint mind a négyen régóta a Hamász tagjai.
(BBC / Hetek)