Világgazdasági Fórum: több mint tízmillió munkahely fog megszűnni a következő néhány évben
Világgazdasági Fórum: több mint tízmillió munkahely fog megszűnni a következő néhány évben

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 05. 02.
A Világgazdasági Fórum (WEF) jelentést adott ki, amelyben azt vizsgálták, hogy a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése hogyan fogja megváltoztatni a munkaerőpiacot a következő néhány évben.

A jelentésből kiderül, hogy 2027-ig 14 millió munkahely fog megszűnni a technológiai fejlődés miatt, és az előrejelzések szerint többen fogják elveszíteni az állásukat, mint amennyi munkahely létrejönne az MI-nek köszönhetően.

A Világgazdasági Fórum megkérdezett 800 vállalatot a világ minden tájáról, hogy milyen változásokat terveznek a következő öt évre. A cégek fele új technológiákba fektetne be, míg 80 százalékuk digitális platformokba, oktatásba és a munkaerő fejlesztésébe.

A vállalatok 75 százaléka számára a kiberbiztonság, a kódolás és az e-kereskedelem fejlesztése a legfontosabb 2027-ig, majdnem 75 százalékuk pedig a mesterséges intelligenciát alkalmazná, egy kis részük kifejezetten azzal a céllal, hogy munkahelyeket teremtsen.

A Fórum felmérése alapján a következő években azok lesznek a legkeresettebb szakmák, amelyek a mesterséges intelligenciával és a gépi tanulás fejlesztésével, a fenntarthatósággal, üzleti információszerzéssel vagy információbiztonsággal foglalkoznak.

A dolgozók több mint felének esetében nem várható, hogy a következő néhány évben jelentősen megváltozik a tevékenységi kör, 44 százalékuknál azonban lesznek változások, és sok embernek új dolgokat kell majd tanulnia a megváltozott körülmények miatt.

A felmérés szerint a banki és postai ügyintézők, pénztárosok és jegyértékesítők, az adatrögzítők és az egyéb adminisztratív munkakört betöltők esetében várható a legmagasabb elbocsátási arány.

A mesterséges intelligencia korlátlan térnyeréséről és veszélyeiről a Hetek friss lapszámában is olvashatnak.

(Fox News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!