Veszélyes tárgyat talált a rendőrség a stockholmi izraeli nagykövetség előtt, felrobbantották
A nagykövet szerint támadási kísérletről volt szó
Veszélyes tárgyat talált a rendőrség a stockholmi izraeli nagykövetség előtt, felrobbantották

Shutterstock/Jeppe Gustafsson

2024. 02. 01.
A stockholmi izraeli nagykövetség előtt "veszélyes tárgyat" találtunk, amit megsemmisítettünk - közölte a svéd rendőrség. Az incidens miatt a rendőrök széles körben lezárták a közeli területet, és a tűzszerészek is a helyszínre vonultak. 

A rendőrség a BBC-nek elmondta, senki sem sérült meg. Egy szóvivő később az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy a személyzet

egy "éles" eszközt talált,

és helyi idő szerint 13:10 körül riasztották a rendőröket. A tárgyat a tűzszerészek megvizsgálták, majd végül a megsemmisítése mellett döntöttek - tette hozzá a szóvivő.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök kijelentette, hogy a helyzet "nagyon komoly", és a svéd biztonsági szolgálat vizsgálja, hogy ki vagy kik is lehetnek a felelősek. Emellett megszigorították a nagykövetség és a zsidó intézmények felügyeletét.

A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a robbanószerkezetet ellenőrzött módon robbantották fel. Az Expressen és az Aftonbladet svéd bulvárlapok

meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számoltak be, hogy kézigránátról van szó.

Eközben az SVT országos műsorszolgáltató közölte, hogy fegyveres rendőrök jelentek meg a helyszínen, és homokzsákokat hoztak magukkal, amelyeket állítólag a tárgy megsemmisítése során használnak.

Izrael svédországi nagykövete úgy fogalmazott, hogy "támadási kísérlet" történt a nagykövetség és alkalmazottai ellen.

"Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni a terror által"

- tette közzé Ziv Nevo Kulman az X-en. Megköszönte a svéd hatóságok "gyors intézkedését".

Ebba Busch svéd miniszterelnök-helyettes a saját posztjában azt mondta, hogy "megrendült", és hozzátette: "Az Izrael elleni gyűlölet ijesztő. Az erőszakos szélsőségességet meg kell állítani".

(BBC/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!