Verésekkel és templomgyújtogatással kínozzák az indiai keresztényeket a hindu radikálisok
A koronavírushelyzet javul, a keresztényüldözés durvul az országban
Verésekkel és templomgyújtogatással kínozzák az indiai keresztényeket a hindu radikálisok

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 07. 01.
Az indiai keresztények viszonylagos békésebb helyzete szétfoszlani látszik a koronavírus-karantén fokozatos feloldásával. A gyülekezeteket lassan újraindító pásztorokat hindu nacionalista csőcselék fenyegeti, amely a templomokat is gyakran felgyújtja. 

Június második felében, amióta enyhített az indiai kormány a koronavírus miatti korlátozásokon, két hét alatt nyolc támadás érte az indiai keresztény közösségeket az International Christian Concern (ICC) keresztény jogvédő szervezet információi szerint. Az egyik ilyen eseményben egy pásztort a saját házából rángattak ki a hindu nacionalisták, és olyan súlyosan megverték, hogy az egyik szemében maradandó sérülés keletkezett. 

Egy másik támadás India Tamil Nadu tartományában történt, ahol egy kisebb, száz fős közösség gyülekezeti házát égette porig a dühös nacionalista csőcselék. A pásztor a CBN Newsnak elmondta, hogy

„tíz évig tartott, mire elkészültünk az épülettel. Most azonban a kemény munka, a nehéz körülmények között élő gyülekezeti tagok áldozatos adományai most a földdel váltak egyenlővé.” 

Hasonló fenyegetést kapott június 13-án a Laymen Evangelical Fellowship Church tagsága is, akiket radikális nacionalisták fenyegették meg azzal, hogy felgyújtják az épületet, ha újra össze mernek jönni a karantén feloldása után. A pásztor szerint a radikálisok azzal vádolják a keresztényeket, hogy ők terjesztik a koronavírust, és emiatt tilos összejönniük imádkozásra vagy dícséretre. A pásztor azt is elmondta, hogy a közösség attól tart a támadások megnövekedett száma miatt, hogy a radikálisok nem hagyják majd, hogy a gyülekezet istentiszteletekre összegyűljön. 

A karantén feloldása óta egyre több támadás történik a keresztény közösségek ellen, amelyek felszámolása a hivatalos kormányprogram része. Ennek a hátteréről a pénteken megjelenő hetilapban olvashatnak bővebben. A keresztények azonban a fenyegetés ellenére is folytatják a munkát, amelyre a kasztrendszer kilátástalansága miatt nagy a fogékonyság az indiai társadalom alsóbb néprétegeiben. 

Az egyházak létszámbeli növekedése viszont csak olaj a tűzre, ez is dühíti a radikális hindu nacionalistákat, akik a keresztények mellett a muszlim közösségek felszámolását is a zászlajukra tűzték. 

A Hetek pénteken megjelenő lapszámában bővebben is olvashatnak majd az indiai keresztényüldözésről.

(CBN)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!