Vádalkut kötött, szabad emberként térhet haza Julian Assange
A Wikileaks-alapító 1901 napot töltött egy brit börtön kétszer három méter területű cellájában
Vádalkut kötött, szabad emberként térhet haza Julian Assange

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 06. 25.
Öt év vizsgálati fogság után szabadon engedték a brit hatóságok Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, akinek kiadatásáról az amerikai hatóságok vádalku alapján lemondtak. A WikiLeaks keddi beszámolója szerint Assange elutazott Londonból és úton van hazájába, Ausztráliába.

Az 53 éves Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint több mint tízmillió titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és a korábbi években ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.

Assange együttműködött az amerikai hadsereg volt hírszerzési elemzőjével, Chelsea Manninggel, akit 35 év börtönbüntetésre ítéltek, és ebből hét évet letöltött, amikor Barack Obama akkori amerikai elnök 2017-ben kegyelemben részesítette.

Az amerikai igazságügyi minisztérium álláspontja szerint ugyanis az amerikai diplomáciai okmányok szerkesztetlen közzétételével Assange

tudatosan sodort súlyos veszélybe olyan emberi jogi és ellenzéki aktivistákat, valamint újságírókat, akik elnyomó rezsimekről és terrorszervezetekről gyűjtöttek adatokat.

Három évvel ezelőtt a londoni központi büntetőbíróság megtiltotta Assange amerikai kiadatását, elsősorban olyan szakvéleményekre hivatkozva, amelyek szerint Assange depressziós, a jövőjétől rettegő ember, és nem garantálható, hogy amerikai kiadatása után nem vet véget életének.

Az Egyesült Államok fellebbezést nyújtott be a tilalmi végzés ellen, és ennek a londoni felsőbíróság 2022 decemberében helyt adott, megsemmisítve a kiadatás tilalmáról szóló büntetőbírósági döntést.

Kedden olyan vádalku született, amelynek alapján Julian Assange elismerte bűnösségét, az eljáró amerikai bíróság pedig 62 havi - vagyis a londoni kiadatási őrizetben töltött idővel megegyező időtartamú - szabadságvesztésre ítéli és

a büntetést így letöltöttnek nyilvánítja.

A WikiLeaks portál kedd hajnalban az X portálon közzétett nyilatkozatában bejelentette, hogy Assange már előző este elhagyta a londoni Belmarsh börtönt, ahol 1901 napot töltött egy kétszer három méter területű cellában.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!