Kanada csütörtökön éppen ezért javaslatot tett büntető törvénykönyvének módosítására, amely lehetővé tenné a vádemelést három földön kívüli forgatókönyv esetén:
amennyiben kanadai állampolgárok a Holdra utazva, a Holdról utaznak vissza, illetve amikor magán az égitesten tartózkodva követnek el bűncselekményeket.
Tilos lesz páldául ácsorogni egy hűvös kráter közelében, fagylaltcsomagolással szemetelni a holdsziklákon, és
semmiképpen sem lehet majd kirabolni idegent, ha véletlenül találkoznának hasonlóval.
A holdbéli törvénytelenség korszaka a múlté.
Kanada büntető törvénykönyve már tartalmazza a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén űrhajósok által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos szankciókat, amelyeket a kanadai törvények büntetnek, de figyelemre méltó, hogy az ország újonnan javasolt módosítáa különösen a holddal kapcsolatos bűncselekményekre térne ki.
Lehet, hogy ennek köze van ahhoz, hogy az Artemis II fedélzetén lesz egy kanadai űrhajós is, bár nincs hivatalos nyilatkozat, amely alátámasztaná ezt az állítást.
Ez az új földönkívüli törvény előrelépés az Egyesült Nemzetek Szervezete által felvázolt, sokkal lazább űrtörvényhez képest, amelyet 1967 óta nem frissítettek. Ezt nagyjából az Oroszország és az Egyesült Államok között évtizedekkel ezelőtti híres űrverseny miatt dolgozták ki. A
Holddal kapcsolatos szankciókat eseti mérlegelési jogkörbe helyezték.
Hamarosan talán más országok is Kanada nyomdokaiba lépnek, és a mélyűri expedíciókra is kiterjedhet a törvényhozás, hiszen ahol vannak emberek, ott fennáll a bűnözés lehetősége is.
(CNET/Hetek)