Újra bevezetik a sorkötelezettséget Lettországban az ukrajnai háború miatt, de egyelőre önkéntes alapon
Újra bevezetik a sorkötelezettséget Lettországban az ukrajnai háború miatt, de egyelőre önkéntes alapon

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 04. 06.
A lett parlament nagy többséggel megszavazta a sorkötelezettség újbóli bevezetését, így a fiataloknak egy része már idén júliusban egyenruhát fog ölteni.

Az első sorozás még önkéntes lesz, de 2024 januárjától már nem lesz választási lehetősége a férfiaknak. A 2004 után született férfiaknak kötelező lesz a katonai kiképzés, a 18-27 év közötti nők és férfiak viszont önkéntes alapon jelentkezhetnek katonai szolgálatra.

A kötelező szolgálat alóli kibújást szigorúan büntetni fogják. A katonai szolgálat eltöltésére több opcióból is választani lehet: 11 hónap katonáskodás a lett haderőnél vagy a nemzeti gárdánál, vagy öt év szolgálat a nemzeti gárdánál, ha legalább 21 napot évente kiképzéssel tölt a katona, de azt is lehet majd csinálni, hogy a fiatalok öt éves egyetemi programban vesznek részt, hogy tartalékos katonákká váljanak.

A lett védelmi miniszter elmondta, hogy a döntést az ukrajnai háború miatt hozta meg a parlament.

Erkölcsileg stabil és felkészült társadalom nélkül lehetetlen szembeszállni az agresszorral”

- tette hozzá Ināra Mūrniece.

Lettországban 2007-ben vezették ki a sorkötelezettséget, de az ukrajnai háború miatt már tavaly szóba került, hogy fontolgatják az újbóli bevezetését.

(LRT.lt / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!