MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
Manbidzsot vasárnap foglalták el az iszlamista felkelők az amerikaiak által támogatott kurd milíciától.
„A Manbidzsi Katonai Tanács fegyveresei, akik november 27. óta álltak ellen a támadásnak, a lehető leghamarabb kivonulnak a térségből”
– közölte Abdi.
Az Egyesült Államok korábban bejelentette, hogy továbbra is fenntartja katonai jelenlétét Kelet-Szíriában, ahol az SDF ellenőrzése alatt álló területek vannak, és megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megakadályozza az Iszlám Állam 2014-től 2017-ig létező államalakulatának újjáéledését.
Erik Kurilla tábornok, az amerikai hadsereg közel-keleti erőinek parancsnoka kedden „több szíriai támaszponton is meglátogatta az amerikai katonai parancsnokokat és katonákat, valamint az Iszlám Állam legyőzéséért küzdő partnereinket, a Szíriai Demokratikus Erőket” – közölte az X közösségi platformon az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Kurilla később Bagdadban is járt, ahol az iraki kormányfővel és katonai vezetőkkel találkozott, hogy tájékozódjon az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló szíriai és iraki misszió helyzetéről. Jon Finer amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó kedden arról tájékoztatta a Reuters hírügynökséget, hogy Washington még dolgozik azon, miként fog együttműködni a szíriai lázadócsoportokkal, és hozzátette, hogy egyelőre nem történt hivatalos változás politikájában.
(MTI / Hetek)