Több tízezren tüntettek Varsóban a Tusk-kormány ellen
A Jog és Igazságosság szóvivője szerint közel 200 ezren vonultak
Több tízezren tüntettek Varsóban a Tusk-kormány ellen

Forrás: Youtube / The Sun

2024. 01. 12.
Több tízezren tüntettek csütörtök délután Varsóban Donald Tusk kormánya ellen. A megmozdulást a tavaly decemberig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt kezdeményezte a demokrácia és a médiaszabadság védelmében.

A sajtó beszámolója szerint hatalmas rendőri készültség mellett kezdődött el a megmozdulás a lengyel fővárosban. Az M1 helyszíni tudósítójának nyilatkozó egyik tüntető szerint Donald Tusk a lengyelek megosztására törekszik és az ország puccsközeli állapotban van. Egy másik demonstráló pedig arról beszélt, hogy a demokráciáért küzdenek, mert visszatért a kommunizmus.

A tömegmegmozdulás résztvevői élesen bírálták a kormánykoalíció törvénytelenségeit, köztük Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke is, aki úgy fogalmazott: "ez nem egy lengyel kormány"- utalva ezzel arra, hogy a PiS szerint Donald Tusk a németek megbízásából cselekszik.

 "Lengyelország szabadsága a tét" - jelentette ki hírügynökségi beszámolók szerint Kaczynski a parlament előtt összegyűlt tömeg előtt. Kaczynskit az emelvényen a PiS más személyiségei követték, közöttük Mateusz Morawiecki volt kormányfő, aki "Lengyelország megvédelmezésére" szólította fel a híveit.

"Azt hittük, hogy a jogállam visszatérésének szemtanúi vagyunk, ehelyett anarchiát látunk"

- jelentette ki több hírügynökség tudósítása szerint a volt miniszterelnök.

A PiS-képviselők beszédeinek meghallgatása után a tiltakozók elindultak a közszolgálati televízió székházához.
A Szabad Lengyelek Tiltkozása elnevezésű megmozdulás röviddel azután kezdődött, hogy Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette: másodszor is kegyelmi eljárást kezdeményez a hivatali hatalommal való visszaélés miatt két évi börtönre ítélt volt belügyminiszternek és a helyettesének ügyében. Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot kedden vették őrizetbe, amikor az elnöki palotában tartózkodtak.

A tüntetésen a Jog és Igazságosság szóvivője szerint megközelítőleg kétszázezren, míg a PAP állami hírügynökségnek a varsói városházára hivatkozó jelentése szerint mintegy harmincöt-ezren vettek rész.

(MTI / Hetek)

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!