Több száz ballisztikus rakétát küldhetett Oroszországnak Irán, a Fehér Ház drámai eszkalációtól tart
Irán reakciójában tagadni látszott a híreket, embertelennek nevezve a konfliktus részvevőinek küldött fegyverszállítmányokat
Több száz ballisztikus rakétát küldhetett Oroszországnak Irán, a Fehér Ház drámai eszkalációtól tart

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 09. 10.
A Fehér Ház szerint "drámai eszkaláció" lenne az Irán részéről Oroszország számára nyújtott támogatásban, ha az ballisztikus rakéták szállítására is kiterjedne - ezt az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője közölte szombaton, reagálva azokra a sajtóhírekre, miszerint ez a szállítás megtörtént.

Az amerikai elnöki hivatal a közleményen kívül hivatalosan nem erősítette meg az amerikai médiában megjelent értesülést, amely hivatalos forrásokra hivatkozva jelent meg hírszerzési jelentések alapján a ballisztikus rakéták oroszországi szállításával kapcsolatban, magában foglalva azt is, hogy az eszközöket az Ukrajna ellen vívott háborúban vetnék be.

A Financial Times a napokban számolt be arról, hogy Irán „több mint 200” Fath-360-as rövid hatótávolságú ballisztikus küldött egy orosz Kaszpi-tengeri kikötőbe az ügyet ismerő magas rangú ukrán tisztviselők szerint.

Sean Sewitt nemzetbiztonsági szóvivő szerint az Oroszország és Irán közötti partnerség veszélyezteti Európa biztonságát, valamint aláhúzza azt, hogy Irán destabilizáló hatása túlnyúlik a Közel-Keleten, és az egész világot érinti.

Irán állandó ENSZ-képviselete közleményben reagált a megjelentekre.

"Irán embertelennek tartja a konfliktusban részes feleket katonai segítséggel ellátni,

ami csak növekvő emberi áldozathoz, az infrastruktúrában esett kárhoz és a tűzszüneti tárgyalásoktól való távolodáshoz vezet" - jelentette ki

Hozzátette, hogy Teherán ezért sürget minden országot, hogy állítsa le a fegyverszállításokat a háborúban állók számára.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!