Többezres tömeg vonult fel Londonban a magzati életekért
„Az abortusz nem egészségügyi ellátás” jelmondattal
Többezres tömeg vonult fel Londonban a magzati életekért

X/@FernandDouin

2024. 09. 09.
Több ezer ember gyűlt össze London központjában szombaton, hogy részt vegyenek az évente megrendezésre kerülő Élet Menete néven ismert, (magzati) életpárti rendezvényen. A tömeg a Emmanuel Centre-től a Parlament térre vonult.

Az esemény szervezőihez csatlakoztak különböző felekezetű keresztény vezetők azzal, hogy a délelőtt folyamán katolikus, protestáns és ortodox istentiszteleteket tartottak - írja a Christian Today.

Az idei rendezvény témáját abban jelmondatban összegezték, hogy

„Az abortusz nem egészségügyi ellátás”.

Erről a meghívott előadók is beszéltek, akik között volt Dr. Calum Miller etikus, Ira Winter termékenységi szakértő, Dr. Haywood Robinson volt abortuszszakértő, valamint Dawn McEvoy, az Észak-Írországi Evangélikus Szövetség és a Both Lives Matter (Mindkét élet számít) életvédő aktivistája.

Haywood a színpadon elmondta, hogy „Nyugdíjas háziorvosként, aki negyven évig praktizált, tudom, mi a valódi egészségügyi ellátás, és biztosíthatom önöket, hogy az abortusz - gyermekeink megölése - nem egészségügyi ellátás.”

Patrick Regan King a londoni The Angel Church lelkésze pedig arról beszélt, hogy szerinte „Az emberek nem akarnak beszélni erről, nem akarnak őszintén foglalkozni ezzel a szószéken - vagy csak nagyon tág, homályos kifejezésekkel (utalnak csak rá). De a megváltás ereje abban rejlik, hogy felismerjük az abortuszt annak, ami, és felismerjük a bűnt, hogy Isten ellen való, de azt is felismerjük, hogy van szabadság” - mondta.

A menethez csatlakozott a katolikus egyház életpárti kérdésekkel foglalkozó vezető püspöke, John Sherrington is, aki elmondta, hogy azért van ott, hogy „bátorítsa és támogassa mindazokat az embereket országunkban, akik szenvedélyesen ragaszkodnak az élet ajándékához, és olyan jogszabályokat akarnak, amelyek tiszteletben tartják ezt az ajándékot”.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!