Tavaly nyoma veszett, most egyszer csak lemondott Kína egyik vezető bankjának a feje
Különös eset
Tavaly nyoma veszett, most egyszer csak lemondott Kína egyik vezető bankjának a feje

Youtube/The Wall Street Journal

2024. 02. 02.
Minden tisztségéről lemondott cégénél Bao Fan kínai milliárdos bankár, aki közel egy éve eltűnt.

A China Renaissance Holdings korábbi elnök-vezérigazgatója (egyben alapítója) állítólag

„egészségügyi okokból, illetve azért mondott le, hogy több időt fordíthasson családi ügyeire”

- áll a bank közleményében. A férfi egészen eltűnéséig Kína egyik legnevesebb bankára volt, akinek ügyféllistáján olyan cégóriások szerepeltek, mint a Tencent, az Alibaba vagy a Baidu.

Legutóbbi közleményében a vállalat arról számolt be, hogy a társalapító Xie Yi Jing veszi át Bao főbb feladatköreit. Hozzátették, hogy Baonak „nincs nézeteltérése az igazgatótanáccsal, és a lemondásával kapcsolatban nincs más olyan ügy, amelyről a részvényeseknek tudnia kell”.

A férfi tartózkodási helyéről továbbra sem közöltek részleteket.

Baonak még tavaly februárban veszett nyoma rejtélyes körülmények között, amely igencsak sokkolta a kínai üzleti világot és a befektetőket. A China Renaissance a férfi eltűnése után néhány nappal közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal, amelyek vizsgálódtak az ügyében. Akkor a cég arról számolt be, hogy tudomása szerint „Bao együttműködik a Kínai Népköztársaság egyes hatóságaival egy nyomozásban”.

(BBC / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!