Tárt karokkal várják a magyar turistákat Velencében
Tárt karokkal várják a magyar turistákat Velencében

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 12.
Az oltási igazolással rendelkező magyarok bármilyen más előírás nélkül nyaralhatnak a venetói tengerpartokon, de teljes biztonságban fogadják a még oltás nélküli turistákat is. Még a velencei vaporettókon is oltani fogunk - hangoztatta Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója a hétfői sajtótájékoztatóján az MTI-nek.

A vaporetto-komhajókon is oltanak majd

Luca Zaia elmondta, hogy a Venetóban élő és dolgozó magyarok az egyik legjobban integrált közösséget képviselik a majdnem ötmillió lelket számláló tartományban.

Hozzátette:

nyáron a magyar turisták visszatértét várják, hiszen állandó vendégeknek számítanak, s nemcsak a venetói tengerpartokon, hanem a hegyekben is.

"Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemondjunk a nyári szezonról" - hangoztatta Zaia.

"A magyarok nyugodtan foglaljanak szálláshelyet, tervezzék az idén is a nyarat Venetóban, mivel akármilyen védőoltásban részesültek, az oltási igazolással rendelkezők bármilyen más előírás nélkül jöhetnek hozzánk, erre személyes garanciát vállalok" - jelentette ki Luca Zaia az MTI kérdésére. Hangsúlyozta, hogy oltás nélkül is "teljes biztonságban" nyaralhatnak, mivel a tartomány nagy tempóban végzi a koronavírus elleni oltást, az idegenforgalmi dolgozókat az elsők között oltják be, és "mire megkezdődik a turistaszezon már a velencei vaporetto-komphajókon is oltási állomásokat működtetünk majd"- közölte Luca Zaia.

Idegenforgalmi "nagyhatalom"

Egészen április végéig az Európai Unió tagállamaiból érkezőknek vagy oltási igazolást, vagy negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk, utóbbi esetében ötnapos karantén is kötelező. Májustól a szabályok változhatnak.

Luca Zaia hangsúlyozta, hogy Itáliában az ország északkeleti részén fekvő régió fogadja a legtöbb látogatót, és ez a vidék nemzetközi szinten is idegenforgalmi "nagyhatalomnak" számít.

Adatai szerint 2019-ben 71 millió turista érkezett Venetóba, és hatvannyolc százalékuk külföldi volt, többségükben németek, osztrákok, hollandok, svájciak. De a térség kiemelt célállomásnak számított a brit, amerikai, orosz és kínai turisták körében is. Az új típusú koronavírus okozta Covid-19 hatására tavaly 32 millióra csökkent a látogatók száma, és a külföldiek közel hetven százaléka távol maradt. A regionális idegenforgalmi ágazatban az utóbbi egy év alatt mintegy negyvenezren veszítettékel a munkájukat.

A tartományt 2010 óta irányító Luca Zaia, aki a jobboldali Liga párt politikusa, kifejtette, hogy Veneto nem csupán Velence városát jelenti. Kiemelte, hogy a népszerű Jesolo, Bibbione, Caorle a leglátogatottabb olasz strandok között szerepel, a Dolomitok télen és nyáron egyaránt turistacsalogató, s kivált igaz ez a 2026-os téli olimpia közeledtével. Megemlítette, hogy a Garda-tó és környéke szintén kiemelt üdülőhelynek számít, a régió híres borturizmusával együtt.

Mihamarabbi nyitásban reménykednek

Zaia elfogadhatatlannak nevezte a görögországi szigetek idegenforgalmi "taktikázását", vagyis hogy Covid-19-től mentes területként reklámozzák magukat. Az olasz szigetek, közöttük a kisebb Lampedusa, Capri, valamint a nagyobb Szicília és Szardínia is lakosságuk teljes átoltását szorgalmazzák a nyári szezon megnyitása előtt. Luca Zaia emlékeztetett:

egyik olasz tartomány sem élvez ilyen "oltási előnyt".  

Ami a nyári nyitás dátumát illeti, a vendéglátás és a szállodák újraindulásával Luca Zaia a "minél előbbi" időpontban reménykedik. Roberto Speranza egészségügyi miniszter májusra ígérte a szezonindítást, a turisztikai tárca vezetője, Massimo Garavaglia azonban június 2-t jelölte meg.  

Az új típusú koronavírus járványa tavalyi kezdetekor a gócponttá vált Veneto az elsők között szembesült a válsághelyzettel, és most az elsők között áll az oltásban is. A nyolcvan év felettiek oltása a napokban fejeződik be, a hetven évnél idősebbek fele már megkapta az első dózist, a hatvanasokat pedig júniusig oltani akarják. A kormányzó számításai szerint szeptember-októberre már a harmincéveseknél tarthatnak.

Várják az orosz vakcinát

Zaia elmondta, hogy a legnagyobb problémát a vakcina hiánya jelenti: a venetói egészségügy napi százezer oltást lenne képes beadni, ehhez képest a régió hetente 150 ezer adagot kap.

"Nem lehet ilyen helyzetben ideológiai vitát folytatni a vakcinákról, minden hatékony oltóanyagot használni kell, ezért az Európai Gyógyszerügynökségnek minél gyorsabban döntenie kell az orosz vakcináról"

- jelentette ki Luca Zaia. Megjegyezte, korábban senki sem firtatta a bevált gyógyszerek földrajzi származását.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!