A szólásszabadság fellegvára mégsem olyan szabad?
Az amerikaiak kétharmada fél felvállalni politikai hovatartozását
A szólásszabadság fellegvára mégsem olyan szabad?

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 07. 27.
Egyre gyakrabban fordul elő Amerikában, hogy valakit csupán a szabad vélemény-nyilvánításért hurcolnak meg. Nemrégiben például a spanyol származású Robert Unanue, a Goya Food vezérigazgatója is hasonló bánásmódban részesült, miután fehér házi beszédében pár kedves jelzővel merte illetni Trump elnököt.

Nem csoda, hogy azután, hogy Unanue kijelentése ekkora port tudott kavarni, akkor az átlagember még kevésbé meri felemelni a szavát, hiszen az elnök sem állhat ki minden meghurcolt emberért (ahogyan tette ezt a Goya vezetőjével). Ezt látszik alátámasztani a Cato Intézet valamint a YouGov újonnan készített közös felmérése is,

amelyből tisztán látszik, hogy az amerikai társadalomban egyre nagyobb teret nyer az öncenzúra.

A felmérés alapján az amerikaiak 62%-át gátolja a politikában eluralkodott „fojtogató légkör” a szabad vélemény-nyilvánításban. Ez az arány jóval több, mint 2017-ben, amikor ez a szám mindössze az 58%-ot ütötte meg.

„A liberálisok, a mérsékeltek valamint a konzervatívak körülbelül egyharmada tart attól, hogy politikai nézeteik nyilvánosságra hozatalával karrierjük hátráltatást fog szenvedni, netán el is bocsátják őket munkahelyeikről”

 

– mutat rá a YouGov.

A Politico hasonló kutatása pedig arra világít rá, hogy az amerikaiak túlnyomó többsége egyetért azzal, hogy az eltörléskultúra átlépett egy határt és túl messzire ment. A portál szerint, míg a nyilvánosság számára talán az internetes gyalázkodások jelentik a fő problémát, addig a válaszadók mindössze 40%-a vett részt az eltörléskultúrában, illetve csupán minden tízedik megkérdezett tevékenykedik „gyakran” benne.

A demokraták kicsivel több, mint fele, a függetlenek majdnem hatvan százaléka, míg a republikánusok több mint háromnegyede nem igazán meri hangoztatni politikai álláspontját. 

„Az erősen liberális beállítottsággal rendelkezők kitűnni látszanak a tömegből, mint az egyetlen olyan politikai csoport, ami úgy érzi, képes magabiztossággal kifejezni politikai hovatartozását. Közel minden hatodik liberális egyáltalán nem érzi problémának megosztani másokkal, hogy melyik politikai oldalt részesíti előnyben”

 

– tárta fel a CATO felmérése. 

Ez ugyanakkor a centrista liberálisok körében korántsem mondható el, hiszen a megkérdezettek többsége, a 3 évvel ezelőtti álláspontjával szemben, úgy fogalmazott, hogy az utóbbi időben többször is szükségét látta az öncenzúra gyakorlásának.

A latin-amerikaiak, illetve a fehér amerikaiak több mint 60%-a illetve az afroamerikai népesség közel fele állítja azt, hogy félnek felvállalni politikai hovatartozásukat. 

A fent említett két felmérés is újabb bizonyítéka annak a jobboldaliak által már többször is hangoztatott véleménynek, hogy azok, akik támogatják az eltörléskultúrát, illetve aktívan részt vesznek annak tevékenységében, sokkal inkább mondhatóak Amerika hangos kisebbségének, mintsem többségének.

(Daily Caller/Politico/Cato Institute)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!