Szoboszlai kitálalt: lehet, hogy az volt a probléma, hogy túl nagy elvárásokat támasztottunk magunk elé
A válogatott kapitánya a realitásokról beszélt a németek elleni vereség után
Szoboszlai kitálalt: lehet, hogy az volt a probléma, hogy túl nagy elvárásokat támasztottunk magunk elé

Fotó: MTI/Illyés Tibor

2024. 06. 19.
Szoboszlai Dominik a Németország ellen elszenvedett kétgólos vereség után értékelt az M4Sportnak. Őszintén elmondta, hogy szerinte a magyar válogatott talán túlságosan nagy elvárásokat támasztott magával szemben. 

„Az eredmény nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, de a hozzáállás rendben volt, a futómennyiség rendben volt, a helyzeteink is megvoltak, védekezni védekeztünk, ahogy tudtunk, de nem szabad elfelejteni, hogy egy német válogatottal játszottunk, aminek ilyen játékosai vannak, nagy minőséggel bírnak. Szerintem még jobban védekező csapatot is átjátszottak már. Kitett a csapat magáért, sajnos ez ma sem volt elég.” - magyarázta Szoboszlai Dominik.

„Mindig próbálok pozitív maradni, alapból az vagyok, de két lábbal kell a földön járnunk. Nem gondolom, hogy bármikor is feladnánk, kiélvezzük az utolsó összecsapást, és ha bravúrt tudunk elérni, akkor azt, ha nem, akkor ebben sajnos ennyi volt. Köszönjük a csapat nevében is a szurkolást, kelleni fog a skótok ellen is, de mi sem így gondoltuk, hogy ez így lesz. Ne gondolja senki sem, hogy nem győzni és továbbjutni jöttünk ide, de fel kell mérni az erőviszonyokat, azt, milyen csoportba kerültünk és kik, milyen játékosok ellen játszunk, és reálisnak kell maradnunk. Mert lehet ez volt a probléma alapból az egész sztorival, hogy nem reálisan gondolkoztunk és túl nagy elvárásokat támasztottunk magunk felé. Mindig is próbáltam a csapatot lecsillapítani, mindenkit beburkolni, hogy magyarok vagyunk, nagyon jó 14 mérkőzés van a hátunk mögött, de azért gondoljuk végig, hogy egy Svájccal vagy egy németekkel játszunk, a skótokkal pedig még nem, de fogunk, ám az is egy jó csapat.” - vélekedett a magyar válogatott kapitánya. 

(M4Sport)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!