Arrogáns játékvezetés: videón a két botrányos jelenet, amin teljesen elúszott a magyar-német meccs
Nagy Ádám a szünetben kérdőre vonta a bírót
Arrogáns játékvezetés: videón a két botrányos jelenet, amin teljesen elúszott a magyar-német meccs

Forrás: NPO Live

2024. 06. 20.
Szokatlanul éles kritikát fogalmaztak meg a játékvezetéssel szemben a magyar válogatott játékosai és szövetségi kapitánya a Németországtól elszenvedett kétgólos kudarc után. A véleményes szituációkról még szakembereknek is az a véleményük, hogy rosszul ítélte meg azokat a bíró. 

Marco Rossi, Szoboszlai Ádám, Gulácsi Péter és Nagy Ádám is szóvá tette többek között, hogy egyáltalán nem volt kielégítő a Németország elleni 2-0-ás eredménnyel záruló mérkőzés játékvezetésének színvonala. Több olyan jelenet is adódott a mérkőzésen, amely alapjaiban befolyásolta a kimenetelét, és Danny Makkeile mégsem hozott jó ítéletet, a videóbírót sem alkalmazta minden esetben. 

Nagy Ádám a Mandinernek nyilatkozva a következőket mondta: "Abszolút az volt az érzésünk, hogy kiscsapatként kezelnek bennünket. Nyilván ilyenkor a bíró fél is egy kicsit a nagyobb csapat ellen fújni, főleg, ha a házigazdáról van szó. Az első gólt nagyon kétes szituációnak tartom. A második félidő előtt, amikor a játékvezető odaadta nekem a labdát, megkérdeztem: visszanézte-e az esetet. Azt mondta, igen, és mindent rendben talált, mert szerinte vállal volt a lökés, ami miatt Willi Orbán elvesztette az egyensúlyát. De én akkor is úgy láttam a pályán, hogy nem váll a vállal találkozott, hanem Willi hátával, ami egy abszolút fújható dolog. Nagyon sajnálatos dolog, főkép, hogy utána volt egy videózás is, és a VAR sem állapított meg szabálytalanságot."Hozzátette, sokszor, amikor számon kéri az ember a játékvezetőt, akkor "olyan arrogánsan tud beszélni, hogy az borzalmas, de ezt el kell fogadni". 

A Twitteren van egy játékvezetői tévedésekkel foglalkozó oldal, amely szerint mindkét véleményes szituációnál máshogy kellett volna ítélni. 

 

A németek első gólját megelőző kontakttal kapcsolatban például azt írták, hogy egyáltalán nem váll a váll ellen történő ütközésről volt szó, Gündogan ugyanis nem a labda után ment - a magyar védőt nézi, egyértelműen Willie Orbannal akart kontaktolni, akit egyébként a hátán talált el. 

Az esetről a videót ezen a linken tudják megnézni.

A mérkőzés kimenetelét megfordítani talán nem tudta volna, de a későbbi esélyeinket nagyban segíthette volna, ha az utolsó percekben történt kezezést is máshogy ítéli meg a játékvezető. 

A 92. percben ugyanis Emre Can a német 16-oson belül a kezével üt bele a labdába, a kezei nem a teste mellett vannak, hanem valamennyire kinyúl a szintén Willie Orbannal való kontakt során, így viszont azon irányt változtat a labda. Itt simán lehetett volna használni a szenzoros technológiát, amely ezekre az esetekre kiválóan alkalmazható a megfelelő bírói döntést segítendő. 

Az esetről a videót ezen a linken tudják megnézni.

A második forduló után Magyarország a Svájctól és Németországtól elszenvedett vereség után az A csoport utolsó helyén áll nulla ponttal. A továbbjutási esélyünk attól függ, hogy a skótok elleni meccsen sikerül-e lefaragnunk a mínusz 4 gólos gólarányuknak, és akad-e a másik 5 csoportban legalább két olyan harmadik helyezett, amelyik rosszabbul áll mint mi. 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!