Szijjártó: a NATO-álláspont egybeesik a magyar nemzeti érdekkel
A külügyminsizter szerint a helyzet rendkívül törékeny, és fokozott óvatosságra van szükség
Szijjártó: a NATO-álláspont egybeesik a magyar nemzeti érdekkel

Forrás: MTI/Veres Nándor

2022. 05. 16.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Berlinben a védelmi szövetség külügyminisztereinek informális tanácskozásán.

Most minden előfizetőnknek adunk! Fizessen elő a Hetek nyomtatott vagy online hetilapra a régi áron május 31-ig és spóroljon velünk. Részletek a hetilapban és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A miniszter elmondta, hogy a tanácskozáson "érintőlegesen" az Oroszország elleni büntetőintézkedésekről is volt szó, amelyekkel kapcsolatban kiemelte, hogy "értelmetlen" olyan szankciókat hozni, amelyek "jobban fájnak saját magunknak, mint annak az országnak, amellyel szemben kivetnénk".

A miniszter a megbeszélés szünetében tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Magyarországnak Ukrajnával szomszédos országként az a legfontosabb szempont, hogy ne terjedjen tovább a háború, ezért "kifejezetten jó hír", hogy éppen ez a szövetség legnagyobb tagjainak álláspontja nyomán kikristályosodó közös álláspontja.  

A NATO-ban "mindenki tudja, hogy Magyarország a béke pártján áll" és szomszédos országként "speciális helyzetben" van - mondta Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy "a józan ész hangja szerencsére elég erős" a szövetségben.   

Kiemelte, hogy a NATO védelmi szövetség,

"nekünk pedig az az érdekünk és legfontosabb feladatunk, hogy megvédjük Magyarországot és a magyar embereket".

Hozzátette: az az álláspont is széles körű támogatást élvez, hogy mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közvetlen összeütközésének elkerüléséért.  

A helyzet "rendkívül törékeny", és "fokozott óvatosságra van szükség", ezért "természetesen értjük és tiszteletben tartjuk", hogy "jó pár" tagország fegyverszállításokkal is segíti Ukrajnát, de nagyon fontos, hogy ezekre a szállítások "ne NATO-keretben" valósuljanak meg. A tagok egyet is értenek abban, hogy "a NATO nem szállít fegyvereket ebbe a konfliktusba". Magyarország is azért döntött úgy, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem engedi át területén a közvetlenül Ukrajnába tartó szállítmányokat, mert ezzel biztostani lehet, hogy az ország ne sodródjék bele a háborúba - fejtette ki a miniszter.

Mint mondta, a tanácskozáson elhangzott az is, hogy az eszkaláció és a "bizonyos félreértésekből adódó tragikus következmények" elkerülése érdekében fenn kell tartani "a stratégiai kommunikációt Oroszországgal". Magyarország ezt teljes mértékben támogatja, és üdvözli, hogy a héten közvetlenül egyeztetett telefonon az amerikai és az orosz védelmi miniszter.

Szijjártó Péter a válság humanitárius vonatkozásaival kapcsolatban elmondta: a tanácskozáson ismertette, hogy megközelítette a 700 ezret az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültek száma Aláhúzta: "természetesen beengedünk mindenkit, aki a háború elől menekül, és el is látjuk őket". Hozzátette: a háborús helyzet "dinamikája" alapján nem csökken az érkezők száma, de Magyarország készen áll segíteni mindenkinek, akinek a háború miatt menekülnie kell.

A miniszter elmondta, hogy a tanácskozáson "érintőlegesen" az Oroszország elleni büntetőintézkedésekről is volt szó, amelyekkel kapcsolatban kiemelte, hogy "értelmetlen" olyan szankciókat hozni, amelyek "jobban fájnak saját magunknak, mint annak az országnak, amellyel szemben kivetnénk". Hangsúlyozta: Magyarország továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy mivel "nem a magyar emberek tehetnek ennek a háborúnak a kitöréséről, ezért nem is várhatja el senki, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát".

A finn és a svéd csatlakozási törekvésekről szólva kiemelte, hogy Magyarország mindig is támogatta a "nyitott kapuk politikáját", de tekintettel kell lenni a Törökország által jelzett "érzékenységekre" is.

Szijjártó Péter a NATO tervezett új stratégiai alapdokumentumával összefüggésben kiemelte, hogy a keleti mellett a déli "biztonsági kihívásokról", a terrorizmusról és illegális migrációról sem szabad megfeledkezni.  

Kifejtette: a terrorszervezetek igyekeznek kihasználni, hogy Európa figyelme az ukrajnai háborúra irányul, és mivel Oroszország és Ukrajna is a legnagyobb gabonaexportőrök közé tartozik, a konfliktusuk miatt csökkenő kivitel súlyos élelmezési gondokat okozhat eleve kevéssé stabil térségekben. Ez pedig a szélsőségek és a terrorizmus erősödéséhez vezethet, aminek hatására újabb migrációs hullámok indulhatnak el - mondta a miniszter.

(hetek/MTI)

Előfizetői nyereményakció
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!